Irodalmi Szemle, 2012
2012/3 - OLVASAT - Ardamica Zorán: Posztmodern gerle? 2. (tanulmány)
Posztmodem gerle? 49 zödik meg erőteljesen. Nem csak a társadalomnak, a hatalomnak hazudnak, s korrumpálják azt, félelmükben - hiszen a családtagokban sem bíznak - a családnak sem mondanak igazat a házasságról. A véglet, hogy - a darab végén derül ki - a legszeretettebb gyermeknek, Zsófikának is hazudtak egész életében. Szülei valójában nagyszülei, a nővérének hitt Amarilla az anyja. Valójában ki kicsoda itt? Ki milyen szerepet játszik? Önként teszi, kényszerből vagy tudatlanságból? A legtöbb szereplő csak úgy lehet valaki (önmaga?), ha valamilyen álcát ölt, ha legalább részben felvállal egy más sorsot, egy számára idegen és kényszerű viselkedést. A helyzet abszurditását Sütő azzal hangsúlyozza, hogy a darab végig egy „lakodalmas” forgatókönyvbe ágyazódik. A szerelem ünneplése kifordul önmagából. A „lakodalmas rockká” stilizált népi rítusok, szokások végig ironizálják a szertartást, nemcsak felületessé teszik tartalmát, hanem teljesen kiüresitik a házasságot, tagadják annak szentségét, sőt még az érdekházasság látszatát, s általában a látszatot sem képesek fenntartani (a vőfélyek lánypartnereinek nem jutott népviselet, ezért rövid farmerben, „ülepi hasítékkal” komédiáznak - „Nem volt nyitva a népiruha-kölcsönző”). Hazudik a család a násznépnek, a köznek, attól pedig szintén csak nem őszinte gesztusokra telik. A koiTupt polgármester képében a hatalom pedig már nem is veszi a fáradtságot a látszat fenntartására, a házasság mint rituális szertartás a polgármester, valamint a különböző egyházi felekezetekröl szóló hazugság által is hiteltelen lesz. A drámai cselekmény szempontjából sorsfordítónak számító mozzanat nemhogy nem oldja meg a szereplők életproblémáit, hanem még tragikusabbá teszi azokat. Az igazság kiderülése előtt a szerepek, lehetőségek, életterek, hatalmi és családi viszonyok totálisan összezavarodnak, valamiféle irányíthatatlan ördögi karneváli forgataggá válnak. Az igazság kimondása sem old meg semmit, eredménye e lehetetlen társadalmi- erkölcsi-emberi helyzetnek nem felmentése, magyarázata, hanem csak a szűk családon belüli tudatosítása, bizonyos értelemben stabilizálása. A sütői helyzetképzés az ősi, mitikus, balladai tragikum és a felszínes, ope- rettes, a valóságot látszatra megszépíteni akaró közötti feszültségre épül, amelyet a népi misztériumjáték és a (naiv jellegű) népszínmű, valamint a mese dramaturgiai elemei színeznek. A nevek az identitásépítést, -keresést szolgálják, már-már mesei módon? A szappanoperás idegenség (Amarilla, Mercédesz), a sorsszerűség (Balogh), a Biblia (Mózes) és székelység (Ábel, Medárd) hagyománya, az Árpád-házi szent örökségre utalás/rákérdezés (Margit), a vígeposzi, mesei réteg (Erzsók, Bendegúz) kevercse a szakrális, mítoszi és a kortárs társadalmat kifejező jelentésrétegek konfliktusának illusztrációja. A nevek utalások, de már nem sorsszimbólumok, nem helyettesíthetők be identitásokkal, sorsfunkciókkal, mint a régebbi Sütő-müvekben.4 (Az identitások felcserélődése, a szerepek helyettesíthetősége korábbi Sütő-darabokban is megfigyelhető kérdéskör.) A név nem jelöl ki tér- és idődimenziót. A hagyomány, rítus és szakralitás mint a megtisztulás esetleges reménye erejét veszti a városiasodé folklór hamis, üres külsőségei között. Hiába énekel az ünneplő sereg, hiába csujogatnak, mondókáznak, köszöntőznek a felkért „hívogatok”
