Irodalmi Szemle, 2012

2012/3 - OLVASAT - Vincze Ferenc: „Idézlek. S te csak nem is tudhatod" - Tandori Dsidául (tanulmány)

„Idézlek. S te csak nem is tudhatod”

45

A kísérletezés mellett Tandori olvasata a Dsida-vers múlt felé fordulására24 irányítja a figyelmet (ahogyan ezt Kovács András Ferenc szövegei is tették), s mindezt úgy, hogy közben saját hagyományértését is tematizálja. S mindeközben önmagát, költészetének egyik kiemelt helyét is megidézi:

„Hogy életünk hulló karácsonyfáján Hullt kis lángok lobognak,

Ezüst díszekkel partot ér a csónak.

Ott kitesz minket. Ám ez mégsem ármány...

[...]

Mikor már senki sincs, kit csónak áthoz,

Vissza, végképp lehullt karácsonyfádhoz.”25

E poétika bejelentésének kezdeteihez, a Töredék Hcímletnek26 című kötet Hommage- ához visszanyúló gesztusnak köszönhetően a Tandori-szöveg önmaga tradícióját a Dsida-vers megszólítása és felidézése által olvassa, s így válik ez utóbbi e beszédmód hagyományának részévé.

Tandori Dsida-elérintések ciklusa nem egyetlen értelmezés mellett érvel, nem egyetlen beszédmódot vél felfedezni Dsida lírájában. Két beszédmód határára, a kijelentés és a kérdezés közötti átmenetre irányítja figyelmünket, s teszi mindezt úgy, hogy sohasem feledkezik meg arról, hogy mindez „csak” egy saját megszólalási mód felőli értelmezés:

„Ez már nem a te címed.

Én szólok, ímett.

Régi szóval: imetten.

Legfeljebb kicsit átékezeteztem.

Étkezde, vétkezde, átékezetezde.

Nincs vétek, így a költői világban.

Az étek fogy. Marad az ékezet.”27

Az önmaga korlátáit és korlátlanságát feszegető28 Tandori-féle - főként a Koppar köldüs kötet nyelvteremtő gesztusát idéző - versbeszéd átalakításra és újraírásra tett reflexiói ismételten jelzik azt a saját, mindenkori feltételt, mely a hagyomány megszólításán alapul. Amikor a reflexivitás mozzanata e költészetben Dsida kísérletező reflexív eljárásaihoz utal bennünket, akkor levonhatjuk azt a következtetést, miszerint a Dsida-elérintések szövegei a saját hagyománytörténés egyik eseményeként tekintenek a Dsida-költészet bizonyos költeményeire. Amellett, hogy minden hasonló cselekedetben felismerhetjük a saját beszédmód - a történetiségben rejlő - legitimációjának kísérletét, azt is be kell látnunk, hogy a megszólító mindig a válasz