Irodalmi Szemle, 2012
2012/3 - IRODALMI SZEMLE - Száz Pál: Mitvanmittenni (novella)
Mitvanmittenni 13 mondja a magáét, vagyis írja mélben, eseten a faszbukon, de ki hiszi el. Mondás és tevés nem ugyanaz. Ha tenne, akkor jönne, vagy kéme bocsánatot, vagy legalább adna magyarázatot. Szavak, szavak, szavak. Még csak ki sem mondva, de leírva. Rizsa, rizsa, rizsa. Mi végre? Kevesek már. Tenni kell, menni kell, vele, látom, ahogy a farka hozzám nyomódik, érzem, ahogy duzzad, miért is ne, naná hogy de. Nagyvad kéne, álljon csak utamba, akarjon csak, de mégis hagyjon békén. Diana elővette szemsugarának élét, szemöldöknyilát kifeszítette. Acteon találva volt. De Acteon nem hanyatlott le, nem áléit, sőt dőrén ellenállt, majd bőszen visszatámadt. Nem lehetett állni a tekintetét, a nőt el- gyöngitette a kiváltódott gerjedelem. A villamos lassított, a pulzus gyorsított. Kata pirulna alighanem, és másik fogódzkodóhoz fordulna. Kata a tiszta, tán Diána, vagy valami Vesta inkább, serényen rendezi a rozsét a tűzhely előtt. Vegyétek és egyétek, ez itt Pentheus porhanyós húsa. Ha egyszer el lehetne énekelni a kéjt. És táncolnak a nimphák, vagy bacchánsnők, már nem is tudni, mezítláb a pázsiton, verik a dobot, éjjel üdvrivalognak, nappal csintalankodnak. Mert nem egyedül Persephoné és Euridice járja az alsó világot az istenasszonyok közül, de Diána is. Hecatévá válik, amint átlépi az Acheront. Vessük hát ki szívünkből a szerelemnek írmagját is - szólt a lány szíve helyéhez-, hagyjuk el Cythére szigetét, mert utóbb gyilkos az, ki új életet serkent. Cyp- ris oltára, a szeretett férj, a lélek nászának földi valója nem érdemli a szívet egészen elégő áldozatul. S ha füstjét orrontja, megmutatja papnőjének, hogy jár az, ki mást ennen magánál jobban szeret. Akkor a hold elfordítja fénylő arcát, s a lankákat sötétség borítja el. A Körút szinte izzott a verőfényben. Nyugati, az utolsó előtti megálló. Azután vége van az útnak, révbe érkezik a Jászain, megtér honába. Izgatottsága idegességbe csapott át, vajon mi lesz kiszálláskor. A pasi nem nézett rá, csak úgy erre-arra. A Jászaiig nem is nézett rá. A megálló előtt megnyomta a gombot, megfordult, mintha már jó előre várná, hogy nyíljon az ajtó. Erre odalépett a srác mögé, és ő is megnyomta a gombot, csak a másik oldalon - a fickó meg mintha mosolygott volna. Leszálláskor elindultak, mindketten ugyanabba az irányba, mintha csak utána ment volna, valami titkos egyezség okán. De nem, csak erre lakott. Persze örült, hogy ő is arra megy. Meggyorsította a lépteit, kihívóan megelőzte a srácot. Csak a megálló végén állt meg a zebránál. De a pasi nem és nem érkezett meg mellé. Óva- tag körbekémlelt, naná hogy az ellentétes irányba megy. A csávó lassan mozdította a fejét, mire ő elkapta, úgyis őt nézi, meg hát ne lássa, hogy ő is. Majd idejön, és megszólít, ha akar valamit, ha meg nem, akkor ott egye a fene a nyavalyás selyemfiúját. Túl el vannak kényeztetve így is. Soká volt piros, a srác cigit kapart elő valamelyik zsebéből, rágyújtott, mélyre szívta a füstöt, fejét felemelve fújta ki hányaveti eleganciával. Még ez is. Megcsapta a szaga. A cigisdoboz újra mocorogni kezdett a táskájában. Zöld lett, mire visszafordult, elindultak mind a ketten, vissza nem nézve - kvittek voltak.
