Irodalmi Szemle, 2012

2012/2 - OLVASÓ - Szilágyi Zsófia: „Móricz Zsigmondnak novella-agya volt" (tanulmány)

„Móricz Zsigmondnak novella-agya volt"

89

(Ha az interneten a Barbárokról szóló, kidolgozott érettségi tételeket olvasgatunk, szinte kizárólag azt a nyitómondatot találjuk valamilyen változatban, hogy Móricz figyelme az 1930-as években a dzsentriről ismét a parasztságra irányult, a Rokonokkal lezárta azt az alkotói korszakát, melynek a dzsentribírálat állt a középpontjában. Gondolom, ahogy a tételek kidolgozóit, úgy a feleleteket meghal Igátokat sem zavarta különösebben, hogy a Rokonok későbbi a Barbároknál, utóbbi pedig nem paraszti közösségben élőkről, hanem a tőlük határozottan elkülönülő juhászokról szól.) A korabeli sajtó az eseteket elsősorban szerelmi gyilkosságokként tárgyalta, holott az arzénnel megmérgezett áldozatok közt — becsült számukat 100 és 300 közé teszik, de az exhumálást egy idő után leállították, mert az ügy kezdett kellemetlen méreteket ölteni - nemcsak férjek és szeretők, hanem csecsemők, ápolásra szoruló felnőttek és már munkaképtelen öregek is voltak.

Arról, vajon miért van jelentősége, hogy szerelmi ügyek voltak-e a tiszazugi asszonyok által elkövetett gyilkosságok, később, most ismét idéznék egy talán talányosnak tűnő móriczi naplóbejegyzést: „Mi az enyém a Barbárok-ban? A közlés művészete. A leleményt készen kaptam összes motívumában. Az egész mesét s belső fordulatait, s bizonyára azt is mind nekem tulajdonítják.” A Barbároknak (ha némi kutakodással felderítjük ezt, hiszen Móricz nem ad címlistát) valóban számos előképe van - egy megtörtént eset, Bajdor Jánosnak és bandájának tettei, még a 19. század végéről, amelyről újságcikkek is hírt adtak, ugyanúgy ide sorolható, mint ugyanennek az esetnek a folklorizálódott, esetleg az irodalomba átkerült változatai (Békefi Antal: A másli), vagy, hogy ismét egy teljesen elfeledett szerzőt és műcímet mondjak, Móra István Párbaj című novellája. A Móricz-szöveg tehát mára egyedül maradt egy közismert sztori irodalmi és folklór feldolgozásaiból, valamiféle tanúhegyként - nyilván nem pusztán Móricz jelentősége, hanem a szöveg ereje is magyarázhatja ezt. Hogy egyetlen példán megmutassam, miért jobb a Barbárok, mint az előképei, két párhuzamba állítható mondatot idézek:

„Szép szál, széles csontú, inashúsú fiatal ember volt. Mindössze a kék szeme volt kivehető benne, meg a verhenyeges haja.” (Móra István)

„Szeplős, nagy kemény ember. Kékszemü és verhenyeges bajszú. Hogy a haja milyen volt, nem igen látszott, mert a kalap egészen a szemöldökére volt akasztva.” (Móricz Zsigmond)

Kosztolányi Móricznál külön is megdicséri ezt a leírást mint „leglázasabb víziót”: „Milyen szép az, hogy »a haja nemigen látszott«, milyen izgató és valószerű.” Ha jobban megnézzük, Kosztolányi - akinek feltehetőleg fogalma sem volt a Barbárok és a Párbaj kapcsolatáról - éppen arra a pontra tapintott rá, ahol Móricz eltért novellájának egyik forrásától: Móránál még a veres juhász haja verhenyeges, Móricznál már a bajsza, hiszen a haja nem is látszik a kalaptól. A Barbárok éppen ott válik igazán izgalmassá, ahol clkülönbözik az előképektől. De nemcsak „ősei”, test