Irodalmi Szemle, 2012
2012/2 - OLVASÓ - Szilágyi Zsófia: „Móricz Zsigmondnak novella-agya volt" (tanulmány)
90 Szilágyi Zsófia vérei is vannak, a közép-európai irodalomban - olyan müvek között van érzékelhető párhuzamosság, amelyek közel egy időben születtek, és szerzőik nagy valószínűséggel nem tudtak egymás szövegeiről. A legközelebbi rokon, A balta című kisregény a román irodalomban született meg, 1930-ban, szerzője a Móriczcal csaknem egyidős, általa is ismert, a román népiesség fontos képviselőjeként számon tartott Mihail Sadoveanu, a másik mü, amit a Barbárok kapcsán a közép-európai irodalomból emlegetni szoktak, egy 1912-ben megjelent horvát novella (magyar fordítása egészen máig nem készült) — a szerzője Ivó Cipiko, a címe pedig magyarul Juhászok vagy Pásztorok (Čobani). Ezeknek a műveknek a Barbárokká való kapcsolata nem a Móricz-kutatóknak volt különösebben fontos, sokkal inkább a Romániában, illetve az egykori Jugoszláviában, a mai Szerbiában élő magyar irók, irodalmárok hangsúlyozták ezt a párhuzamot, mintha saját „híd-szerepük” megerősítésének lehetőségét látták volna egy magyar és egy román, illetve délszláv mű kapcsolatában. (A magyar-román szakon Romániában tanulók számára rendszeresen kiadott szemináriumi téma volt Móricz és Sadoveanu müvének összevetése.) Ráadásul valamennyi mü, Móriczé és a többieké is, mesei sémákhoz és motívumokhoz vezethető vissza. Ha a népmesék szerkezetére vonatkozó kutatásokhoz fordulnunk, mindenképpen a megölt juhász felesége lesz a Barbárok főhőse, hiszen az asszony a kereső hős, míg a megölt juhász szerepköre csak a „bajba jutott hősé” lehetne, a történet viszont a keresés köré szerveződik, még ha az már, természetesen, messze nem mesei, hogy a férjét és a gyermekét az asszony csak holtan találhatja meg. Amiben viszont Móricz jelentősen eltért az általa is ismert előzményektől (és különbözik a neki ismeretlen párhuzamos szövegektől), az, hogy nála nem a szerelmi féltékenység, de még csak nem is az anyagi haszonszerzés az indíték - bár a háromszáz birka megszerzése nyilvánvalóan szerepet játszik a gyilkosságban, épp a központi motívum, a rézveretes szíj jelzi, hogy a gyilkosság voltaképpen megmagyarázhatatlan és épp ezért hátborzongató. Hiszen a rézveretes szíjat, amelyet korábban meg akartak szerezni, arra használják a juhászok, hogy a holttesteket behúzzák vele a gödörbe. Az, hogy Móricz nem szerelmi gyilkosságot, hanem egy csaknem motiválatlan, barbár tettet emelt novellája középpontjába, ismét azt erősíti meg, hogy abban az időben a kultúra-barbárság kérdése igen erősen foglalkoztatta — és épp ellentétes utat járt be, mint azok, akik a tiszazugi méregkeverők persorozatát szerelmi gyilkosságként igyekeztek beállítani. S hogy miért lehet érdekes a Barbárokat összeolvasni a tiszazugi méregkeverők peréről készült riportokkal? Mert a Barbárok éppen azért izgalmas, megrázó és elgondolkodtató, hogy nem ad közvetlen megoldást, nem békíti ki az ellentéteket, ahogy ezt már láttuk a Szegény emberekben is: nem kínál receptet arra, hogyan kerülhetnénk el a hasonló, barbár gyilkosságokat. A riportokban - például a Pesti Napló 1930. január 22-i számában megjelent, A magyar falu a senki szigete című írásban - Móricz még ir olyasmiket, hogy a kultúra (értve igen tágan, életminőségként és művelődésként is) megoldást jelent a barbárság elleni harcban:
