Irodalmi Szemle, 2012
2012/2 - SAJÁTOSSÁGOK, IDENTITÁS - Szalay Zoltán: Szagok börtöne (Bodor Ádám: Verhovina madarai)
Szagok börtöne 75 megszállják álmainkat, hogy hajnaltájt jelenések emlékével ébredjünk. De megszoktuk, sorsunkat senkiével el nem cserélnénk” (238.). Az idegenek tartálykocsikkal szállítják a vizet Jablonska Poljana hőforrásaiból, azt viszont senki nem tudja, mit kezdenek vele, mert gyorsan kihűl, s akkor teljesen használhatatlanná válik. Mivel ebben a gőzben töltik mindennapjaikat, Jablonska Poljana lakói minden idegen számára elviselhetetlenül büdösek. A Verhovina madaraiban is tehát, mint a legtöbb Bodor Ádám-müben, hangsúlyos szerepet kapnak a szagok. „Nem tudhatták, hogy egy szag, amit ők soha egy pillanatig sem éreztek, egy életre, vagy még azon túl is, örökre beléjük ivódott” - olvashattuk a Rokonaink szaga című novellában a szerencsétlen Herskovits nővérekről (Vissza a fülesbagolyhoz. Magvető, 2003, 359.), akik Az érsek látogatásában Senkowitz nővérekként tértek vissza. Az érsek látogatása Bogdanski Dolinájának lakói egy hatalmas szemétdomb tőszomszédságában tengették mindennapjaikat: „Amióta Bogdanski Dolinán szemetet tárolnak és a hulladék halmai akkorára nőttek, hogy elállják az északi szelek útját, a város fölött már déltájban elhomályosul a levegő, csak a bűz kocsonyás harangja remeg a háztetők fölött, elnémulnak benne még a legvadabb sirályok is” (Az érsek látogatása, Magvető, 1999, 13-14.). A Bodor Adám-i mitológiának tehát szerves része a bűz mitológiája, a büdösség mint az elszigetelt, kilátástalan emberek billogja jelenik meg, amely minden idegen szemében megtürhetetlenné teszi őket. Másrészt pedig, a bűz mint a rothadás kísérőjelensége szerepel, s mivel egyfolytában jelen van a levegőben, mintha a pusztulás, a halál itatna át mindent. A Bodor Adám-történetek szereplői azonban megtanultak együtt élni ezzel a permanens pusztulással, sőt, a Verhovina madaraiban számtalan jelenet utal arra, milyen szenvedéllyel és élvezettel élik meg. Nem véletlen, hogy a rejtélyes Eronim Mox varázslatos szakácskönyve mutat utat számukra az élet útvesztőiben, s hogy élnek-halnak a támicsgyökér-pá- 1 inkáért - a Verhovina madarai szereplői a pusztulás peremén már csak a múlandó örömökért lelkesedhetnek. Ami Az érsek látogatásában a hulladék volt, az a Verhovina madaraiban a víz. A helyiek a vízből élnek, minden a vízhez köti őket, s még Aliwanka varrónő is vízből jósol: „O vízben látja a világot, belelát a jövőbe is, csak egy kis víz vagy vízféleség kell neki. Permetező eső, dér, harmat, könnycsepp, akár a Jablonka bősz örvényei, mind, mind megteszi” (30.). A víz, mellyel a teremtés kezdetét vette, mintha arra készülne, hogy mindent visszavegyen. Valahogy úgy, ahogy Visna Jab- lonica városa tűnik el a Melissa Bogdanowitz lábnyoma című novellában: „Valahányszor e szomorú kis história emléke megkísért, szívdobogva a térkép fölé hajlok, és lázasan böngészni kezdem. Nincs rajta semmiféle Visna Jablonica, nincs és nincs, mintha soha nem is létezett volna, teljesen eltűnt róla. Helyén kék foltocska van, olyan halványkék pacni, amilyennel a topográfusok a tavakat jelölik” (Vissza a fülesbagolyhoz, 390.). Anatol Korkodus brigadéros felelős a vízgazdálkodásért, az ő emberei Bal- winder, a hivatali mindenes, Duhovnik gátőr meg azok a gyerekek, akiket Monor
