Irodalmi Szemle, 2012
2012/2 - SAJÁTOSSÁGOK, IDENTITÁS - Szalay Zoltán: Szagok börtöne (Bodor Ádám: Verhovina madarai)
SZALAY ZOLTÁN Szagok börtöne Bodor Adóm Verhovina madarai című kötetéről Gyakran elhangzó fordulat a fiatalabb írónemzedékek művei előzményeinek kutatása kapcsán, hogy Bodor Ádám köpönyegéből bújtak elő. Szokták ezt mondani az újabb erdélyi prózairókkal kapcsolatban (főként Dragomán György és Bartis Attila esetében), de a Bodor Ádám-i hatás természetesen regionális korlátok nélkül mutatható ki különböző szerzőknél. Bodor Ádám jelenléte a magyar irodalomban tehát állandó, hatása pedig annak ellenére óriási, hogy nem tartozik a legtermékenyebbek közé. Legutóbbi regénye, Az érsek látogatása tizenkét éve jelent meg, s regényei sorát 2011-ben folytatta a Verhovina madarai című művel. A Verhovina madarai alcíme Változatok végnapokra — csupa v betű, végére érünk az ábécének, végére a kimondhatónak. A Verhovina madarai a felszámolódás regénye: a borítón látható elhagyatott táj mintha már azt ábrázolná, milyen lesz a vidék a pusztulásunk után. A sárban keréknyomok, egy elveszett civilizáció utolsó hírnökei. A hátlapra kiemelt szöveg pedig felkészít bennünket a hiány mindent meghatározó jelenlétére: Verhovinán nincsenek madarak. A kötet tizenhárom fejezetből áll, amelyek megállják a helyüket önálló novellákként is (így jelentek meg az elmúlt években), de a szerző és a kiadó tudatosan regénnyé olvasztották össze a novellafüzért, nyilván ezt erősíti, hogy a fejezetcímek csak zárójelben vannak feltüntetve, s hiányzik a tartalomjegyzék. (Meg kell jegyezni, kár a novellákként megjelent szövegek címeiért, amelyek egyes esetekben kiválóan megalapozták a történetek hangulatát, mint például A Nyegrutz-féle cakkos lángos vagy az Étrend bánatos napokra.) Töredékesen épitkező történetláncról van szó, ahogy a korábbi Bodor Ádám-regényekben is, de ezúttal kimutatható egy bizonyos halvány linearitás, amely egyértelműen a végső felszámolódás felé vezet. A kötet legnagyobb tétjét nyilván az jelentette, nem manőverezi-e magát a szerző önismétlésbe, tud-e újszerűt produkálni a két korábbi, sok mindenben hasonlóan felépített regény után. Bodor Ádám szemlátomást nem vette ezt a kihívást véresen komolyan, inkább - s kijelenthetjük: szerencsére belevetette magát a fantáziája sűrűjébe, és nagy mesélőkedvvel megalkotta ezt az újabb jellegzetes keleteurópai, mitologikus tájat, amely sokban a Sinistra körzet, illetve Bogdanski Dolina rokona. Jablonska Poljana azonban legalább annyira egyedi is, és lakói, bár sokban emlékeztetnek a korábbi ismerőseinkre, megint összetéveszthetetlenek és magukkal ragadóak. Jablonska Poljana a Paltin lejtőjén fekszik, és a Paltinsky rét hőforrásai övezik - ezeknek a hőforrásoknak a vize jelenti itt az élet forrását. „Más levegő itt nincs, minket a Paltinsky rét levegője éltet, a termálforrások vizében fürdünk, szagos hévizekben mossuk a ruháinkat. Éjjelente a gázok beszivárognak az agyunkba,
