Irodalmi Szemle, 2012
2012/2 - SAJÁTOSSÁGOK, IDENTITÁS - Alabán Ferenc: Sajátosságok és nemzeti identitás (tanulmány)
70 Alabán Ferenc alkotó - a halmozódó problémákat felszámolandó igyekezetében - megpróbál minél gyorsabban asszimilálódni. Másik esetben, éppen ellenkezőleg, meg akarja őrizni azokat a sajátos vonásokat, amelyek megkülönböztetik a nagy átlagtól, s ezzel biztosítja veszélybe került nemzeti identitását. Persze ez utóbbi - nemzeti öntudattal is bíró — alkotó sincs csak ezáltal védve a nemzeti/nemzetiségi identitását zavaró tényezőktől, amelyek egyrészt a külső, a társadalmi-természeti változásokat és az időtávlatokat érintő kontextust jelentik, másrészt a belső, a nemzeti érzületet, az anyanyelv használatának és - további példának okáért - a vallás gyakorlásának szabadságát befolyásolják. A két csoportba szorított lehetőség azonban egyszerre, ugyanabban az időben és körülmények között is hathat a kisebbségi és idegen környezetben élő alkotóra. Egy nyugaton élő emigráns politológus 1986-ban megfogalmazott véleményéből idézek: „A mai nemzetiségeknek három fő veszéllyel kell számolniuk: a kétnyelvűséggel, a társadalmi mobilitással és - a múlt egyik maradványával, a többségi nemzet nacionalista túlkapásaival. A nemzetiségek nehezen boldogulnak az államnyelv ismerete nélkül, ugyanúgy, ahogy a kis nemzetek se jutnak messzire egy világnyelv nélkül. De a nemzetiségieknek még a kis nemzeteknél is jobban kell vigyázniuk, hogy egyidejűleg megőrizzék saját nyelvüket és kultúrájukat, identitásuk legfőbb hordozóit is.”4 Megítélésünk szerint az első két tényezőnek - a többnyelvűségnek és a fokozódó társadalmi mobilitásnak - a változó feltételek között meglehetnek a pozitív hatásai is, a harmadikként említett többségi nemzeti nacionalizmus azonban, mint mindig, jelenünkben is csak negatív hatásértékkel bír. Európai világunk jelenében két ellenáramlat érvényesülése figyelhető meg, amely befolyásolja az emberek és az országok közti kapcsolat perspektívájának alakulását: egyrészt az európai integráció hatására a nemzeti választóvonalak, az országhatárok légiesülnek, melynek következtében az emberek és csoportok egymáshoz közelednek. Másrészt azonban, minél erősebb az országhatárokat és a nemzeti különbségeket összemosó együttműködés, Európában annál határozottabban jelentkeznek egy ellenkező irányú mozgás konkrét körvonalai is, amelyek az egyénit, a sajátosat és a nemzetit hangsúlyozzák. Ez utóbbi szinten, ha nem is minden esetben nemzetek, nemzeti kisebbségek és néptöredékek, de legalábbis vidékek és régiók kezdeményezik különállásuk elismerését, fennmaradásuk biztosítása érdekében. Jellemző rájuk, hogy általában nem a meglévő állami keretekből szeretnének kitömi és nem területek elcsatolásában keresik a megoldást (bár az aktuális politikában ilyen vélemények is elhangzanak), hanem a nyelv, a kultúra, a történelem és a hagyományok ápolásának szabadságában, a nemzeti szimbólumok tiszteletében, az emberi alapjogok és igények hivatalos elismerésében és támogatásában. E nemzeti kisebbségek és népcsoportok véleményeiben és érveléseiben visszatérő elem a nemzeti identitás megőrzésére való hivatkozás, és azokért a célokért való küzdelem, amelyek az identitás útjában álló akadályok lebontását segítik elő. A nemzeti identitás zavarait előidéző tényezők közül itt és most csupán a leg-
