Irodalmi Szemle, 2012

2012/2 - SAJÁTOSSÁGOK, IDENTITÁS - Alabán Ferenc: Sajátosságok és nemzeti identitás (tanulmány)

70 Alabán Ferenc alkotó - a halmozódó problémákat felszámolandó igyekezetében - megpróbál mi­nél gyorsabban asszimilálódni. Másik esetben, éppen ellenkezőleg, meg akarja őriz­ni azokat a sajátos vonásokat, amelyek megkülönböztetik a nagy átlagtól, s ezzel biztosítja veszélybe került nemzeti identitását. Persze ez utóbbi - nemzeti öntudat­tal is bíró — alkotó sincs csak ezáltal védve a nemzeti/nemzetiségi identitását zava­ró tényezőktől, amelyek egyrészt a külső, a társadalmi-természeti változásokat és az időtávlatokat érintő kontextust jelentik, másrészt a belső, a nemzeti érzületet, az anyanyelv használatának és - további példának okáért - a vallás gyakorlásának sza­badságát befolyásolják. A két csoportba szorított lehetőség azonban egyszerre, ugyanabban az időben és körülmények között is hathat a kisebbségi és idegen kör­nyezetben élő alkotóra. Egy nyugaton élő emigráns politológus 1986-ban megfogalmazott vélemé­nyéből idézek: „A mai nemzetiségeknek három fő veszéllyel kell számolniuk: a két­nyelvűséggel, a társadalmi mobilitással és - a múlt egyik maradványával, a többsé­gi nemzet nacionalista túlkapásaival. A nemzetiségek nehezen boldogulnak az ál­lamnyelv ismerete nélkül, ugyanúgy, ahogy a kis nemzetek se jutnak messzire egy világnyelv nélkül. De a nemzetiségieknek még a kis nemzeteknél is jobban kell vi­gyázniuk, hogy egyidejűleg megőrizzék saját nyelvüket és kultúrájukat, identitásuk legfőbb hordozóit is.”4 Megítélésünk szerint az első két tényezőnek - a többnyel­vűségnek és a fokozódó társadalmi mobilitásnak - a változó feltételek között meg­lehetnek a pozitív hatásai is, a harmadikként említett többségi nemzeti nacionaliz­mus azonban, mint mindig, jelenünkben is csak negatív hatásértékkel bír. Európai világunk jelenében két ellenáramlat érvényesülése figyelhető meg, amely befolyá­solja az emberek és az országok közti kapcsolat perspektívájának alakulását: egy­részt az európai integráció hatására a nemzeti választóvonalak, az országhatárok lé­giesülnek, melynek következtében az emberek és csoportok egymáshoz közeled­nek. Másrészt azonban, minél erősebb az országhatárokat és a nemzeti különbsé­geket összemosó együttműködés, Európában annál határozottabban jelentkeznek egy ellenkező irányú mozgás konkrét körvonalai is, amelyek az egyénit, a sajátosat és a nemzetit hangsúlyozzák. Ez utóbbi szinten, ha nem is minden esetben nemze­tek, nemzeti kisebbségek és néptöredékek, de legalábbis vidékek és régiók kezde­ményezik különállásuk elismerését, fennmaradásuk biztosítása érdekében. Jellem­ző rájuk, hogy általában nem a meglévő állami keretekből szeretnének kitömi és nem területek elcsatolásában keresik a megoldást (bár az aktuális politikában ilyen vélemények is elhangzanak), hanem a nyelv, a kultúra, a történelem és a hagyomá­nyok ápolásának szabadságában, a nemzeti szimbólumok tiszteletében, az emberi alapjogok és igények hivatalos elismerésében és támogatásában. E nemzeti ki­sebbségek és népcsoportok véleményeiben és érveléseiben visszatérő elem a nem­zeti identitás megőrzésére való hivatkozás, és azokért a célokért való küzdelem, amelyek az identitás útjában álló akadályok lebontását segítik elő. A nemzeti identitás zavarait előidéző tényezők közül itt és most csupán a leg-

Next

/
Thumbnails
Contents