Irodalmi Szemle, 2012
2012/2 - SAJÁTOSSÁGOK, IDENTITÁS - Alabán Ferenc: Sajátosságok és nemzeti identitás (tanulmány)
Sajátosságok és nemzeti identitás 69 vétlenül, úgy is, mint közvetítendő forma és érték, s úgy is, mint megtermékenyítő kontextus. Ezáltal mindkét esetben - a magyar emigráns írók és a határon túli kisebbségi magyar szerzők müveiben is - óhatatlanul érződik valami többlet „idegenszerűség”, ami nem is kell, hogy élesen különbözzék az alapvetően magyarországi közegtől, hanem, esetenként, egybe is olvadhat azzal, létrehozva egy újabb, különös és egyben eredeti színárnyalatot, amely mint sajátosság gazdagíthatja az egyetemes magyar irodalom teljes spektrumát. Ehhez azonban az kell, hogy az a „sajátosság”, mint színárnyalat, kimutatva és értékelve legyen az irodalmi közvélemény és főként a kritika, irodalomtörténet részéről. Ennek a ténynek a tudomásulvétele nem volt mindig, és sok esetben ma sem magától értetődő, s így nem is szerepelhetett, nem is működhetett, s ennek következtében nem is hathatott mint motiváló tényező, sem úgy mint eredeti irodalmi, esztétikai érték. Egy nyugati magyar reprezentáns antológia válogatója és szerkesztője, Fer- dinandy György írta annak idején kiadványa előszavában: „...ha poétáinkról szólva helyes is a megállapítás, hogy embertelenül nehéz körülmények között vállalták a magyar költő hivatását, hogy az írásért, az anyanyelvi önkifejezésért, a nyelvi hűségért pedig nap mint nap újra meg kell küzdeniük, prózaíróink jelentős részére mindez, így, nem áll.”2 A Ferdinandy György által szerkesztett „antológiában szereplő prózaírók kétharmada ui. sikerrel illeszkedett be egy-egy nyugati irodalom vérkeringésébe, könyveik megtalálhatók az angol, a francia, a német, a svéd könyvesboltok kirakataiban. Nehézségeik más természetűek: a nyelvváltással, a kétnyelvűséggel kapcsolatosak”.3 Elgondolkodtató ez az összevetés, s annak a különbségnek a megállapítása, ahogy Ferdinandy György - a megváltozott körülmények között - a költők és prózaírók anyanyelvhez való viszonyát jellemzi és értékeli. Tapasztalatai szerint a „prózai indítékok” nyelvi kifejezései jobban megtalálják helyüket az új külföldi élethelyzetben, és fogékonyabbá válnak az idegen nyelvi kontextus befogadására és alkalmazására, mint a költői ihletből születő irodalmi termékek esetében tapasztalható, s ezáltal a prózaírók leggyakrabban nem is ragaszkodnak feltétlenül a nyelvi hűséghez. (A kivétel itt is erősíti a szabályt.) Azokban az esetekben is hasonló a helyzet, ha a prózaírók magyarnak (is) vallják magukat. Ferdinandy György válogatásának előszavában „elsősorban magyar nyelvű” írókról beszél, azok müveiből válogat, s kihagyja azokat az alkotókat, akik ugyan írtak magyarul is - mint például Mikes György, Koestler Artúr, Hans Habe, Arnóthy Kriszta, Kishont Ferenc és mások akiket az antológia összeállítója elsősorban angol, német, francia vagy éppen izraeli Írónak tartott és nem magyarnak. A nemzeti identitás zavarai A másság folyamatos és erősödő jelenléte a kisebbségi és idegen közegben jelentősen befolyásol(hat)ja az emberi és alkotói magatartást, mégpedig a tapasztalatok szerint két ellentétes irányban. Az egyik szélsőséges esetben a kisebbségbe került
