Irodalmi Szemle, 2012

2012/2 - SAJÁTOSSÁGOK, IDENTITÁS - Ardamica Zorán: Posztmodern gerle? I. (tanulmány)

ARDAMICA ZORÁN

Posztmodem gerle?

I

Szembetűnő, hogy a magyar irodalom jelenlegi kánonjai - az irodalmi élet nagyfokú tagoltsága ellenére - a posztmodem fordulat (amennyiben a paradigmák válto- zása/váltakozása leírható még ezzel a fogalommal...) viszonylatában hasonlóan kétpólusú rendszerbe szerveződnek, mint Magyarország társadalmi-politikai valósága. Az is differenciált, annak is vannak a pólusokon kívüli fontos és értékes elemei, melyek azonban bizonyos relációban kevésbé látszanak vagy mutatkoznak meg. A két pólus látványos szembehelyezkedése azonban nem kizárólag esztétikai, poétikai területen valósul meg, sőt fokozottan nem. Érdemes megfigyelni az ideológiai és perszonális/nemzedéki viszonyokat, kivált periodizációs szempontból. A kérdés látszólag egyszerű: Hogyan helyezkedik szembe a posztmodem világkép, esztétika, stílus a „hagyományos” nemzeti irodalom elméletével, elveivel?

A szakirodalomból kiindulva röviden úgy foglalható össze a válasz, hogy a posztmodern szembehelyezkedés területei alapjában a következők: regiszterkeverő, bricolage, pluralista és többjelentésü beszédmód; irónia és paródia - mint újraírás - potenciáljának kihasználása; intertextualitás, újraírás; a nagy elbeszélésbe vetett hit hiánya (Lyotard); a nyelv általi meghatározottság, a nyelv anyagszerüségének tapasztalata (vö. „nyelvhús”1); a költői szereptudat megváltozása; szövegszerűség; a hagyomány „rongálása”, átépítése, hiszen azt a posztmodem folytathatatlannak véli; az identitásvesztés, a személyiségintegritás átalakulásának tapasztalata, a személyiség felcserélhetősége, a nemi szerepek felnyitása; az elit- és tömegkultúra, a profi és az amatőr, a művész, a kritikus és a közönség összemosása, helyzetük átértelmezése; globális, multinacionális gondolkodás; a világ elemei elvesztik „történeti sajátosságukat”, vagyis figyelmen kívül marad az időbeliség;2 az „areferens jelleg” és a „hagyományos szövegstruktúrák teljes felszámolásával létrejött, nyitott szerkezetek;3 a beszédpozíciók dinamikája, a beszélők nyelvi kompetenciájának szo- ciokulturális transzformációja;4 a történet elmesélhetetlensége, befejezhetetlensége, megszakítottsága és pluralitása (egymásnak ellentmondó, de egymást nem kizáró történetek „igazsága” - Linda Hutcheon szerint); a múltnak a jelen felől, a szövegek felől való feltételezettsége (saját időnk, nyelvünk felől való értelmezése); a szöveg önreflexiója; a hagyományos szerzőség krízise; a marginális nézőpontok felértékelődése stb.

A leegyszerűsített kérdésre válaszolva fontosnak tartom azonban kitérni a posztmodern és a „hagyományos” nemzeti fogalomra. Az időbeliség e fogalmak értelmezhetőségére is hatással van, mindkettő jelentésmezeje változásokon ment át az utóbbi évtizedekben, mégpedig társadalmi, ideológiai, esztétikai, regionális és kor- szakolási szempontokat figyelembe véve. Ezek vizsgálata sokban árnyalhatja és