Irodalmi Szemle, 2012

2012/2 - SAJÁTOSSÁGOK, IDENTITÁS - Csanda Gábor: Tágabb hazám - e sötét víz, e hullámtalan bánat (esszé)

Tágabb hazám e sötét víz, e hullámtalan bánat

55

A halászó macska uccája című Földes Jolán-regényröl annyi köztudott, hogy a mű 1936-ban elnyerte egy londoni irodalmi ügynökség regénypályázatának első díját. A négyezer angol font pályadíjon kívül egy éven belül tizennyolc nyelvre lefordították, s egy év alatt egymillió példány el is kelt belőle. Bestseller lett, s innen kezdve sem a szerző élete nem úgy alakult, mint alakult volna a hatalmas siker híján, sem életművének - vagy csak ennek a konkrét regényének - a megítélése. Mondjuk, a tizennyolc nyelvet illetően máig bizonytalan a szakirodalom, Demeter Tibor Bibliog- raphica Hungaricáyd tizenhármat tart számon, igaz, egyebek mellett épp az általam olvasott csehről nem tud. Ma persze azt sem könnyű elképzelni, mit jelentett 1936- ban négyezer angol font, mindenesetre egy világ körüli utazás belefért - nem úgy általában, hanem a szerző valóban tett egy világ körüli utat a nyereményből. A regény egyik epizódjában egyébként épp háromszázezer francia frankot csalnak ki egy banktól, s ez a regény cselekményének idejében épp négyezer fontnak felelt meg. Szintén a regényből derül ki, hogy a szakképzett munkás órabére Párizsban három frank (a bevándorlóé ennek fele), vagyis a pályázati kiírás első dija százezer - vagy kétszázezer, végül is olyan mindegy - óra munka bérével volt egyenlő.

Amiért a könyvet vettem, hibás döntésnek bizonyult, s az eredeti ismerete híján nem tudnék állást foglalni, ki a felelős ezért (a döntés az enyém volt, ez világos), de a szép cseh nyelv elsikkadásáért aligha Földes Jolán okolható, legyen bármilyen is az eredeti mü. Meg ugye, gyorsan kellett fordítani, ez is meglátszik a tizenhét ív kiszedett szövegen: hol egy fölösleges betű, hol egy hiányzó akasztja meg a szemet. Ami ismerősként mégis, még így is megszólít vagy visszaköszön, az a zenétől megfosztott sok kedves szótárgy (szóvirág, szóállat, szóember), ezek a néma hangszerek, melyek önmagukban, társtalanul, kar és karnagy nélkül is képesek felidézni valamit a cseh nyelv, sőt a csehség mérlegelő jellegéből: egy pakliže a mondat elején, egy ačkoli két mellérendelő tagmondat közt.

Amivel nem számoltam, igaz, az ellenkezőjével se: hogy ez a regény megszólít. Van a hangjában valami bölcsesség, jobban mondva józan ész, valami mértéktartás, jobban mondva tartás. Ahogy a mindentudó narrátor és az önéletrajzinak tételezhető főszereplő kezdetektől egybemosódó perspektívája képes nem kommentálni a történéseket, hanem hagyja, hogy minden az olvasóban rezonáljon. S ez távolról sem az epiktétoszi rabszolgabelátás és rabszolgabölcsesség, mely abból gyökereznék, hogy a haza ott van, ahol az ember megtalálni képes, ha meg sehol nem képes, lehet akár a magasban is; vagy hogy az ember örüljön annak, hogy él, ha meg halni kénytelen, akkor annak; vagy hogy legyen elégedett azzal, amennyit keres, ha pedig nem keres annyit, amennyiből élni lehet, akkor lássa be, hogy még mindig jobb neki, mint annak, aki semennyit se keres, mert nincs munkája. Földes Jolán könyve ugyanis nagy ívben kerüli a szentenciákat, a szentenciákhoz vezető olvasatokat is, regényéből hiányzik a parabolajelleg, a didaktika pedig meg sem kísérti. Nem szenvtelen, de kikapcsolja a minősitő értékítélet eszközeit: tragikus dolgokról beszél nem tragikus módon, a valóságot ábrázolja úgy, hogy mellőzi a realiz