Irodalmi Szemle, 2012
2012/2 - IRODALMI SZEMLE - Vişniec, Matei: K. úr szabad (regényrészlet, László Szabolcs fordítása)
K. úr szabad 39 ban. Szeretett volna leülni az ágy szélére, legalább egy percig, de valamiért nem mert engedélyt kérni. Franz Hoss nevetett. Fabius odalépett Kosef J.-hez, és bizalmasan megveregette a vállát. A következő pillanatban már mind a hárman az ágy szélén ültek, és dohányoztak. Kosef J. soha életében nem érezte magát ennyire nyugodtan és védetten. Azt kívánta, bárcsak meghalna, hogy ki lehessen nyújtani és meg lehessen állítani örökre ezt az érzést. 2 Az első dolog, amit Kosef J. megpillantott, miután felébredt, az a cella nyitott ajtaja volt. Felkönyökölt az ágyban, és figyelni kezdett. A szobában levő tárgyak körvonalai elmosódtak, de próbálta mégis beazonositani őket. Amikor pedig ráeszmélt, hogy milyen későre jár, hirtelen valami szörnyű rémület fészkelte be magát a torkába. A cella kis ablakán behatoló fény már a déli órákat jelölte. Kosef J. talpra ugrott, és odarohant az ablaknyílás alá. Megmarkolta a két vasrácsot, és a térdei segítségével sikerült addig felhúznia magát, hogy az álla az ablak alsó részéig érjen. A foglyok a börtön zöldségeskertjében dolgoztak. Kosef J. visszahuppant a padlóra, és leverten dörzsölte össze a tenyereit. Nemsokára aztán működésbe lendült az agya is. Ha a foglyok a börtön zöldségeskertjében dolgoznak, ez az jelenti, igen, ez azt jelenti, hogy vasárnap van. Mert csakis vasárnap, a szabadidejükben dolgoztak a foglyok a börtön zöldségeskertjében. Kosef J. egyszerre csak ráeszmélt annak az egész reggelnek a rendellenességére. Tisztán emlékezett arra, hogy nem kapott reggelit. Rájött arra is, hogy kihagyták a kertben zajló rendszeres munkaprogramból, abból a munkából, amit a foglyok nagyon szerettek, mert megengedték nekik, hogy zöldpaszulyt és borsót egyenek. „Ez nem jó”, gondolta Kosef J. A cellájában még mindig ott lebegő cigarettaszagtól a rosszullét környékezte. Az egész szájürege sebként fájt, ajkai égtek, és nyelve hegyén keserű dohánydarabkák gyülekeztek. Mindezektől eltekintve azonban megengedtetett neki, hogy az egész vasárnap reggelt átaludja, ami eddig még soha nem történt meg. Ez a gondolat valamennyire megnyugtatta, és ezt csak erősítette az a felismerés, hogy kipihentnek érezte magát. Soha életében nem érezte magát ennyire kipihenten és józanul. Soha nem érzett nagyobb vágyat arra, hogy a zöldségeskertben dolgozzon. A nyitott ajtóhoz lépett, és szemügyre vette a folyosót a nyíláson keresztül. Mélységes csend honolt az emeleten. Kosef J. pár percig tanácstalanul álldogált a nyitva hagyott ajtó előtt. El sem tudta gondolni, hogy ebben a helyzetben mit szabad neki tenni, és mit nem. Hosszas töprengés után elhatározta, tágabbra nyitja az ajtót, hogy többet lásson a folyosóból. Izgalomtól fojtogatva kinyújtotta a kezét, enyhén meglökte az ajtót, és alig bírta elhinni, hogy az engedelmeskedett neki. Kibámult a folyosóra hosszában tehát, ahogy eltervezte, de még mindig nem látta be
