Irodalmi Szemle, 2012

2012/2 - IRODALMI SZEMLE - Vişniec, Matei: K. úr szabad (regényrészlet, László Szabolcs fordítása)

MATEI VI§NIEC

K. úr szabad

(Regényrészlet)

Az egyik reggel Kosef J.-t szabadon engedték. Előbb megcsördültek a lift kettős lakatján a láncok. Majd kinyíltak a folyosó végén az ajtók. Végül pedig, egy sor káromkodás után, felhangzott a reggeliket hozó kiskocsi keréknyikorgása. De Kosef

J. csak akkor kezdett valami furcsát gyanítani, miután a két öreg fegyőr megállás nélkül haladt el a cellája előtt.

Pár perc erejéig Kosef J.-t ez komolyan összezavarta, és bizonyos értelemben meg is sértette. Először történt meg, hogy Franz Hoss és segédje, Fabius, úgy haladtak el a cellája előtt, mintha ő, Kosef J., nem is tartózkodna odabent. A többi cellaajtó ablakocskái, amelyeken az ételt szokták beadogatni, egymás után nyíltak ki, és minden ismerős zaj, a maga megszokott ritmusában, a reggeli kiosztásának rituáléját jelezte. Az öreg Franz Hoss szünet nélkül ordibált, és a vasajtókat rugdosta. Fabius pedig szokás szerint dühösen morgolódott, és a foglyok lustaságát átkozta.

Aztán ötpercnyi csend következett. Nem hallatszott semmi, csak a fojtott csámcsogás, és néhány fuldoklást jelző mohó hörgés.

Kosef J. felugrott az ágyából, és az ajtóhoz sietett. Halántékát a hideg vashoz tapasztotta, és hosszan hallgatózott. Érezte, hogy a gyomra kavarogni és lüktetni kezd, mint rosszullét előtt. Egyből a tudatába hasított, hogy az összes többi fogoly eközben éppen eszik, hogy a többi negyvenkilenc fogoly a többi negyvenkilenc cellában éppen eszik, és ő, az ötvenedik, az ötvenes cellában, számára ismeretlen okból, teljességgel el lett felejtve. Ebben a pillanatban az öreg Franz Hoss ismét megjelent a folyosó végén.

Az öreg csoszogó lépteit nem lehetett máséval összetéveszteni. Bakancsának sarokvasa karcolta a cementet, a talpa pedig durva csiszolópapírra emlékeztetett. Kosef J.-nek úgy tetszett, mintha a cellájához közeledő bakancsok valami furcsa, sebzett, de mégis veszedelmes állatok lennének. „Istenem, gondolta hirtelen Kosef J., remélem, hogy nincs valami nagy baj.” És, anélkül, hogy tudná miért, hátrált pár lépést, leült az ágy szélére, és visszatartotta a lélegzetét.

Franz Hoss kinyitotta az ajtót, nekidőlt a keretnek, elmosolyodott, és így

szólt:

— Jó reggelt, Kosef J. úr.

— Hogy? - dadogta a fogoly, és gépiesen lábra pattant.

Franz Hoss belépett a cellába, és a falakat kezdte vizsgálni. Komoly arccal körbejárta a cellát, és néhányszor elégedetlenül megcsóválta a fejét. Mindkét tenyerét a falra tette, és figyelmesen várakozni kezdett, mint aki a nedvesség fokát akarja felmérni. Majd felsóhajtott, és letelepedett az ágy szélére.

1