Irodalmi Szemle, 2012
2012/2 - IRODALMI SZEMLE - Berger, Timo: Kafka és én (novella, Aich Péter fordítása)
32 Timo Berger „Micsodát?”, kérdeztem álmos hangon. Hajnali két óra volt. „The missing link, a hiányzó részt.” Be kellett vallanom, hogy most sem, mint már annyiszor, nem értettem semmit. André keservesen felnyögött, mindezt már kifejtette nekem, legalábbis jelezte, s magyarázta, úgy látszik, sosem hallgatok rá; nagyot húzott a cigarettájából, aztán nagy feneket kerített az egésznek; Kafka apja akkor, tehát egy évvel a halála előtt, amikor Kafka először és egyetlenszer kiköltözött a szülői házból, megígértette a fiával, hogy a német fővárosban eltávolíttatja a követ, amely annyira kínozta, a herezacskójából. Nem azért, mert ott jobb orvosok lettek volna, mint Prágában, hanem mert némi csalafintasággal a műtétet ingyen is el lehetne intézni, érvelt az apja. Csak át kell rágja magát a nyomtatványok zagyvaságain, na de abban már ő, Kafka, aki elkötelezett félnapos pénzügyi hivatalnok, már bőségesen bizonyította képességeit. Az ápolónő, mondta André, neki, Kafkának, amikor az kábulatából magához tért, kissé szégyenlősen - egészen biztosan beleszeretett ebbe a beesett mellű prágai zsidóba - átadta a gézbe csomagolt, krumpliszerü lerakódásokat. Egy éjféli ceremónia keretében aztán, berlini szeretője, Marie jelenlétében Kafka, már újra Steglitzben, a rossz herét egy monogramjával ellátott zsebkendőbe csomagolva a gyephant alá ásta el. És ő, André, ezt most megtalálta. Jelentéktelen, mármint a tárgy, de hihetetlen eszmei értéke van: Kafka harmadik heréje. „De hiszen ezt kitaláltad!”, mondtam. Ám ő nem hagyta annyiban. „Minden igaz. Egy szót sem találtam ki.” A kórházi jelenet ugyan csak berlini naplója egy majdnem teljesen befeketített bekezdésében merült föl, az egészet azonban a Charité irataival hasonlította össze: ott egy bizonyos Annegret Meyerlink asszonyság, aki segédnővér volt, egy sikeres műtétet említ meg, érvelt André, egy cseh állampolgárnál, aki az iratokban saját kívánságára Rocko Blumfeld álnév alatt szerepelt - ezek után kételynek már végképp nincs helye. Ez az egyáltalán nem képzelt beteg, állította André, a mi Franzunk volt. A fölösleges here a második elegendő bizonyíték, s mindent megmagyaráz: Kafka nő-képét, szexuális viselkedését a gyorsmenet és az orgia között, a tartózkodás és a rohanás között, a fölény, valamint az aléltság fantazmagóriáit az apja iránt, sajátos kérését Brod barátjától - „égesd el az egész hagyatékomat!” (azt mondta, hogy hagyatékomat, s nem írásaimat!) - még a halálos betegséget is: a kórházban megfertőzték, amikor rossz infúziót kapott. „Kafka történetének tragikus iróniája”, mondta André, „amikor azt az izét eltávolították, végre szeretkezhetett, de aztán már nem sokáig maradt életben.” „És éppen akkor, amikor a szerelem uralkodik”, szakítottam félbe. „A vicceid nem helyénvalók”, mondta André savanyúan. „Hogyhogy ilyen érzékeny lettél egyszerre?”, kérdeztem. Végül az egész történetét simán végighallgattam, miközben a tulajdonképpeni vitánkban egy lépést sem haladtunk előre. „Mire gondolsz?”, kérdezte. „Hogy a szerelem létezik-e”, emlékeztettem.
