Irodalmi Szemle, 2012

2012/2 - IRODALMI SZEMLE - Berger, Timo: Kafka és én (novella, Aich Péter fordítása)

30

Timo Berger

fogja csökkenteni, hogy a fiatalember végre észhez térjen. És ha más nem használ, akkor kaphat néhány nyaklevest. Az ördögbe is!

Andre ujjongott: „Ugyanaz a traumatikus kapcsolat az apával.” Anyja a levelében mindenfajta véleménytől tartózkodott: „Ugyanaz a hiányzó anya!” Csak néhány napig tartott, míg a kölcsönös hasonlóság föltételezéséhez jutott, miközben sokáig nem volt számára világos, vajon ő Kafkából, vagy Kafka belőle {»Kafka, c 'est moi«) eredt-e. Aztán azzal folytatta, hogy Kafkának és önmagának közös ősöket talált ki, párhuzamos fejlődésről beszélt, egy mellékvonalról, amely egy időlyuk következtében - ez a repülésnél tapasztalható léglyukakhoz hasonlatos, csak hetvenéves eltolódással - bontakozhatott ki. Amikor aztán önmérsékletre intettem, mivel már eltúlozta világmegváltó rohamát Kafkától Marxig, Nietzschéig, Freudig, Charlie Chaplinig és Robert Zimmermannig alias Bob Dylanig, csak azt mondta: „Halvány gőzöd sincs róla.” Ez fájt. Igaz, nem sokat tudtam azokról, akikkel állandóan példálózott. És ezt tudta. Ráadásul még kevesebbet tudtam azok viszonyáról Kafkához. De Kafkát olvastam, Az óvás, az Ausztrália, a Begubózás című regénytrilógiáját egyetlen hétvégén faltam föl, azonban nem mentem lépre a szerzőnek. „Én, veled ellentétben”, mondtam, „még nagyon jól meg tudom különböztetni a dolgokat.”

„Azt csak hiszed”, intett le André. „A valóságban egészen odavagy érte. Különben miért hallgatnál engem olyan sokáig?” Teljesen mindegy, mit válaszolnék most erre, figyelmeztetett André, az igazság az, hogy Kafka mellett csak egy zseninek van helye, s ez a hely, hát igen, hiszen tudhatom, hogy nem éppen ő az, akinek szüksége volna arra, hogy önmagát dicsérje, ám az egészséges önbizalom és a tények egyértelműen önmagukért beszélnek.

„Kafka”, mondta egy éjszaka a telefonba André, „Kafka Steglitzben lakott, igaz, nem sokáig, de elegendő ideig, hogy a helyre rányomja személyisége bélyegét.” Még akkor is, ha ez egyelőre csak egyetlen helyen, a Grunewaldstrasse egyik hátsó traktusában látható, tette hozzá André.

„Tegnap megtekintettem”, folytatta tovább, „Kafka lakását, két öntudatos moldáviai lakik ott most 25 négyzetméteren három macskával és Kafka egyik képével az illemhelyen. Az egyik dohányzik, úgy füstöl, mint egy gyárkémény, a másik neve Dimitrij.”

„Semmiség”, mondtam. „Nem tudod, hogy a te Franzod tubit kapott, amikor Steglitzben lakott?”

„Hülyeség”, mondta André. „írt ott, éspedig a legjobb elbeszéléseit írta ott, azt máig érezni lehet a lakáson. Kilelt a hideg, amikor átléptem a küszöbön.”

André sok mindent megérzett, és többnyire másokat megelőzve, szóval, a dolgokat többnyire előre megérezte, annyira érzékeny volt. Ám sejtései és zseniális sugalmazásai ellenére sem jutott semmi az eszébe, hogyan tudná lerázni a két moldáviait. Mindenáron Steglitzbe akart költözni: „Ha majd ott lakom”, ez meggyőző