Irodalmi Szemle, 2012
2012/2 - GYERMEK, IRODALOM - Csicsay Alajos: Visszhang-féle a gyermek(b)irodalomhoz (esszé)
CSICSAY ALAJOS Visszhang-féle a gyermek(b)irodalomhoz Talán még sosem volt költőkből, írókból olyan bő termés a Kárpát-medencében, mint mostanság, pedig nem is olyan kifizetődő mesterség ez, mint például a dílere- ké. írhattam volna üzletkötőket, de úgy érzem, a díler többjelentésü, tehát rejtélyesebb és modernebb fogalom, így hát jobban beleillik korunk szókészletébe. Meg valamiképpen összefügg az írói tevékenységgel is. Ugyanis egyre megszokottabbá válik, hogy a számítógép billentyűin játszogató ember - hol van már a tollforgató? -, ha olyan terméket produkál, amit irodalomnak lehet nevezni, s ha akad felvásárló, aki azt hajlandó piacra dobni, akkor az író, mint könyvdiler, megkezdheti a házalást. Ha sok az ismerőse, többen megveszik a portékáját, ha kevés, akkor kisebb az esélye. Ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a könyvét, akik megvették, el is olvassák. Kap is a könyvügynök - lám mégiscsak akad a meghatározására, igaz, kissé archaikus megnevezés -olyan választ, hogy „no, ezeket megvesszük az unokáknak. Múltkor is arról írattak dolgozatot a nagyobbikkai, hogy hány könyve van a családnak. Lassan a kisebbikre is sor kerül, addig jó helyük lesz a könyveknek a polcon”. (Meg persze azután is.) Erről jut eszembe, az 1960-as évek elején hallottam egy érdekes, számomra maradandó kifejezést: könyvdísz. Ez a korszak volt a nagy gazdasági fellendülés ideje, amikor a régi falvakat földig rombolták, s a nádtetős hosszú parasztházak helyébe divatos kockapaloták épültek, a városokban meg sok családot befogadó toronymagas óriáshasábok. A régi bútorokból téli tüzelő lett, vagy éppen máglya a kertek alatt. Helyükbe falszerü szekrénysorok kerültek, amelyeket tájainkon mindmáig falként emlegetnek. Ám a lényeg az, hogy e falaknak sok olyan polcuk van, amelyeket a tervezők könyvek befogadására szántak. Már akkor is voltak jó üzleti szellemmel megáldott leleményes bútorkereskedők, akik a könyvek borítólapjait összegyűjtötték, és megfelelő nagyságú deszkalapokat vontak be velük. Könyvdísznek ez is megtette a nappaliban (régebben tisztaszoba), de azért a pénzesebbje inkább a könyvesboltban vásárolt centiméterre, általában a kor szellemét visszatükröző könyvsorozatokat. így lett a könyvből primitív státusszimbólum. Persze hogy nem mindenki követte ilyeténképpen a módit, de mint hiteles tanú: családlátogatásokra kötelezett volt falusi tanító és könyvtáros, merem állítani, még a rendszeres könyvkölcsönzők között is akadtak szép számmal ilyenek. M. Csepécz Szilvia' és Kovács Lajos, az Irodalmi Szemle szerkesztősége által „arra kérettek” fel, hogy a lap 2011. szeptemberi számába írják meg a véleméAz írónő az elmúlt év december 3-án, életének negyvenhetedik évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. írásunkkal - miként Feliinger Károly Borbála-ág című versével a 28. oldalon - rá emlékezünk. - A azerk.
