Irodalmi Szemle, 2012
2012/2 - GYERMEK, IRODALOM - N. Tóth Anikó: Mesketék - A cipők fiordítva illeszkedéséről; Nyami; Időhúzó (mesék)
12 N. Tóth Anikó félbeszakított álom. Sokkal jobb másodszor ébredni. Aztán elhúzom az időt a konyhába, mert reggelizés nélkül nem kezdődhet a nap. Szerencsére a tea vagy a kakaó ihatatlanul forró, a tejjel nyakon öntött csokis golyócskák vagy fahéjas kagylócskák pedig nem puhulnak kellő sebességgel. A fürdőszobába is magammal vonszolom az időt, jókat kuncog, amikor a fogkrém lecsúszdázik a fogkeféről a mosdóba, még mielőtt a számba jutna. A pisim és a kakim is szívesen rakoncátlankodik, az ajtó előtt meg türelmetlenül sorakoznak a többi családtagok. Aztán az idő belegabalyodik a ruháimba, és mire kihuzigálom a pulóverem ujjából, a harisnyám szárából, a nadrágom zsebéből, anya már ott toporzékol fölöttem. Akkor még eszembe jut mindaz, ami este nem: alá kell írni, be kell fizetni, ki kell tölteni, be kell pakolni ezt-azt-amazt. Az időhúzás akkor eredményes, ha csöngetéskor lépek be az osztályba. Legalább nem kell hallgatnom az ocsmány csúfolkodást meg a sok hencegést. Anya kedvenc tevékenysége a sürgetés, amit rémisztgetéssel kapcsol össze: letelik a zongoraóra, bezár a bolt, elkezdődik az előadás, elindul a vonat, véget ér a buli, leszáll az este, megvirrad, mire odaérünk. A jóslatai persze sose teljesülnek: megvár a tanitó néni a zongora mellett, nyitva a bolt, az előadás csúszik vagy negyedórát, a vonat késik, a buli még el sem kezdődött, az este messze, a hajnal messze, mindenhova odaérünk - időt húzva, vagyis kényelmesen. De sajnos alighanem hosszú időbe fog telni, mire anya rájön az időhúzás örömére és szépségére. Egyelőre keményen ellenáll. Pedig naponta próbálkozom. Az este is megfelelő alkalom az időhúzásra: sose vagyok még ágyban abban az órában és percben, amikor anya szeretné. Ezt pedig úgy lehet elérni, hogy vetkőzés közben számos dolgot csinálok: nekiállok gyöngyöt fűzni, kifestőt színezni, ceruzát faragni, könyvet lapozgatni, rejtvényt fejteni. De csak nekilátok, majd rögtön abba is hagyom, és semmit nem teszek a helyére, hogy anya alig tud belépni a szobámba. Mire végül rendet rakok, és a ruháim is szépen összehajtogatom, az idő már anya homloka köré tekeredik, és úgy szorítja, hogy anya kénytelen nyomkodni a fejét, nagyokat sóhajtozik, rosszabb esetben kiabál, de ezzel nemigen tudja megakadályozni az időhúzást, hiszen elég soká tart, amíg szép lassan lezuhanyozom, megtörölközöm, pizsamába öltözöm, kibontom a hajamba gubancolódott időt, magam köré gyűjtöm az alváshoz szükséges kellékeket: a Zoli nevű kutyát, a Picur nevű macit, Sára babát és természetesen a Pufonya nevű párnám. Pufi nagy cinkos, mert szeret elrejtőzni alvás előtt, hol a takaró ráncai közt, hol a játékfiókban találom meg, de gyakran előfordul, hogy a nappaliban vagy a konyhában felejtem. Az is időhúzás, amig bújócskázunk szerte a lakásban. Anya mindenütt a sarkamban, még rá is tapos az idő szélére, hogy alig bírom kiszedni a lába alól. Néha olyan dühös, hogy megszeppenünk az idővel együtt, de aztán mikor leül az ágyam melletti karosszékbe, lecsillapodik, hiszen mesélni kezd. Amikor pedig mesél, akkor teljesen megfeledkezik az időről. Az idő pedig a takarómon fekszik összegömbölyödve, és mosolyogva hallgatja a mesét.
