Irodalmi Szemle, 2012
2012/12 - VILÁG, IRODALOM - Pasolini, Pier Paolo: A realizmus halála (Csehy Zoltán fordítása)
64 Pier Paolo Pasolini a lelkietekben érződik a cinkosság súlya: de van kegyelem a számotokra, még ha kispolgárok is vagytok, vagy a polgárokkal is tartotok... Érzékeny lelkek, hát így reszkettek: pedig csak a forma sebeit láttátok: nézzetek ide, ő, a Realizmus - az ideológia teste - szíve, hatalmas strukturált szíve mélyéig ható döfést kapott. Drága barátaim, kedves barátaim... nem akarlak benneteket a hivatalos ideológia ellen hergelni: azok, akik stiláris feltámasztásán ügyködnek, tiszteletreméltó írók. Fogalmam sincs, miféle személyes indulat füti őket, hogy ezt tegyék... Tudom, hogy tisztességesek és tiszteletreméltók: és nyilván tőletek kapnak választ, mely igazolja őket. Nem azért jöttem, kedves barátaim, hogy elraboljam a szíveteket. Nem vagyok olyan jó szónok, mint Cassola: de a szenvedély - mint köztudott - kompromittál e legyilkolt stílus miatt: és ezt jól tudja az is, aki nyilvános alkalmat teremtett nekem, hogy szóljak róla... Én nem vagyok toszkán, és szavaimmal nem akarom feltüzelni a vérét annak, aki meghallgat: beszélek, ahogy tudok: és megmutatom nektek a realista ideológia szétmarcangolt szavait nyomorult, nyomorult elnémított száj! és hagyom, hadd beszéljenek helyettem: ha én Cassola lennék, és Cassola Pasolini, itt most egy olyan Pasolini állna, aki képes lenne szavaival megragadni benneteket, meghatni még a sziklákat is, Rómáéit, melyet ismét a Pápa szerzett meg az Államtól, mely merő képmutatás. És ennek ellenére, az árulás révén ledöfött és immár jobblétre szenderült, tisztátalan Realizmus — megpecsételve a partizánok vérével, a marxisták szenvedélyével - mindenkinek, egyénenként örökül hagyja
