Irodalmi Szemle, 2012
2012/12 - VILÁG, IRODALOM - Pasolini, Pier Paolo: A realizmus halála (Csehy Zoltán fordítása)
A realizmus halála 63 forradalmat akarni... Jobb, ha nem tudjátok, miként akart titeket ez a stílus beemelni a történelembe: mert, ha tudtátok, felperzseltétek volna az Államotokat és az Egyházatokat... Jaj, talán nem kellett volna erről beszélnem! Igazságtalan vagyok a tiszteletreméltó írókkal szemben, akik cikkekkel, konferenciákkal, vitákkal végre restaurálták a nyelvet, és elérték, amit akartak: állami szürkévé redukálni. De ha ide, a holttetem köré akartok gyűlni, vállalkoznék rá, hogy leírjam, hadd lássátok, milyen volt, ha nem láttátok a saját szemetekkel... És ha vannak könnyeitek, folyjanak! Mindnyájan tudják, hogy nézett ki az a roppant, noha máig bizonytalan ideológia. Most első napjaira emlékezem, még az Ellenállás fényében. A fasizmust legyőztük, s azt hittük, a Tőkét is. És íme, most mégis, ebben a formában Tomasi tőrével hasogatom, íme a neoexperimentalisták szakadása, íme Cassola hasított tőrdöfése, Cassoláé, aki a barátunk volt. Amikor kihúzta a szentségtörő tőr hegyét, nézzétek, hogyan ömölt a vér, mintha csak azt igazolná, hogy a sebet ő, Cassola ütötte becstelenül... Mert, tudjátok, Cassola szocialista... szívében realista elvek, ő ejtette a legmélyebb sebet. E hálátlanság után, sokkal inkább, mint a gyilkosság hatására a Realizmus lehorgasztotta a fejét, és megadta magát. És fáradt stilémákba és a roppant feltevésbe bonyolódva kimerült és elbizonytalanodott. O, polgárok, micsoda bukás volt az övé! Én, ti, és mi mindnyájan odavesztünk: és most a stilisztikai reakció szabályoz mindent... Most elsápadtok (ó, álom):
