Irodalmi Szemle, 2012
2012/12 - IRODALMI SZEMLE - Tőzsér Árpád: Horror vacui (naplójegyzetek)
Horror vacui II a szövegben, hanem a jelentést, a külső vonatkoztatási pontokat. Az olvasó akarva, nem akarva, bizonyos kondíciókkal, a test, az ösztönök s az értelmi készség heterogenitásával közeledik mondjuk a vershez, s ezeknek s a vers sugallta jelentéseknek alapján megalkotja magának a mü harmadik, azelőtt nem létező, tehát egyszeri jelentését. De ha ez így elfogadható, mért nem fogadhatók el az alkotó bizonyos referenciái is? Hisz az alkotó is mintegy olvassa, s a saját testi-lelki-szellemi kondíciói szerint olvassa a nyelv nagy, örök versét, s ez az egyszeri olvasat hasítja ki a szókincs roppant készletéből azt a szöveghalmazt, amely aztán mások számára alkotásként funkcionál. Hajói sejtem, hasonlóképpen magyarázza ezt Julia Kristeva is az Egyik identitásból a Másik/ba/.- Az irodalmi nyelv szubjektivitásáról című tanulmányában (Helikon, 1995/1-2), csak olyan borzalmasan szubjektív, „disztin- ktív" nyelven, hogy a dolgozat minden tudományossága ellenére is szépirodalmi műnek, „fiziológiai működések, lüktetések és áramlások kaotikus összességének” hat, s olvasó legyen a talpán, aki kihámozza belőle a „tétikus tudat számára a jelölt tárgyat". S ilyenképpen az egyébként általam is nagyra becsült Julia Kristeva a szépirodalmi szövegekre jellemző „szemiotikus modalitással" próbálja megértetni a tudományosságra jellemző „szimbolikus modalitást”), ami ugye egy kicsit fából vaskarika. (A kurzivált részek Kristeva szövegéből.) Január 22. Nemrég Július Satinský, a humorista ment el hatvankét éves korában, most Vojtech Kondrót, a költő és műfordító távozott hajszálra annyi idősen. Mindkettő fiatalember volt. S apám is hatvankét éves korában halt meg, de ő már egészen öreg ember benyomását keltette. (Bár lehet, hogy csak én, a huszonéves fiú láttam öregnek.) Apám 1960-ban hunyt el: mi változott meg negyvenhárom év alatt? Az átlagéletkor meghosszabbodott, ez tény, de nemcsak erről van szó. Sokkal inkább arról, hogy a viselkedésformák változtak meg: ma a hatvanéves ember fiatalként viselkedik, fiatalosan öltözködik, udvarol, nősül, új családot alapít, aktív stb. S vissza Kondróthoz! Kitűnő ember volt, de közepes költő, és sajnos, műfordítónak is közepes volt. Főleg a magyar költészetet fordította (szlovákra, természetesen), Kassákot, Weörest, Babitsot, Illyést, s szlovákiai magyar költőket (pl. engem is), de az ő tolmácsolásában a teljesen különböző habitusú alkotók is meglehetősen hasonló alkatú poétákká sikeredtek. Azaz Kondrótnak költőként, s műfordítóként sem volt valami nagyon változatos a poétikai eszköztára. Költői életművében főleg a gnómikus, rendszerint egyetlen képi vagy verbális ötletet komplex élet- vagy helyzetképpé ala- kító-motiváló-mélyítő versei az érdekesek, figyelemre méltóak. Egyébként pedig ő volt, azt hiszem, a magyar költészet utolsó szlovák származású fordítója, a nála fiatalabb szlovák-magyar műfordítók már inkább olyan magyar származású literáto- rok, akiket az iskola tett szlovákká. Bár az anyja Kondrótnak is magyar születésű volt, de a költő a mára már színszlovák Cseklészen (szlovákul: Bernolákovo) született és nőtt fel, s az történt vele, ami Petőfivel, csak fordított értelemben: ahogy Petőfit a környezete tette magyarrá, őt a szlovák Cseklész szlovákká tette. Magyarul
