Irodalmi Szemle, 2012
2012/12 - IRODALMI SZEMLE - Tőzsér Árpád: Horror vacui (naplójegyzetek)
8 Tőzsér Árpád záció a beképzeltségébe bukott bele: egy idő után elhitte, hogy eszmei magasrendűsége és ténykedése következtében az ember megért a teljes szabadságra. Január 6. Vízkereszt ünnepe van. Van, akinek a Jordán vizében álló Jézus jut eszébe erről az ünnepről, s van, akinek Shakespeare. Nekem Sebastian a Vízkereszt vagy amit akar- tokbó\. H. Nagy Péter kitűnő elemzést írt a Sebastianus című versemről. Én a mártírság természetrejzát, az emberi végső struktúrát, a szellem (a lélek) tudattalan aktivitását akartam megírni a versben („nyakadból esendőn áll egy fanyíl ki, / nyitva a mell - s a száj nem tud kinyílni”), H. N. P. pedig szövegek dialógusát látja a műben, vagy ahogy ő írja: „szöveg megy elébe a szövegnek.”. S lesz ebben valami, mert közben elővettem Shakespeare Vízkeresztjét, és hatására nagy kedvem volna megírni Sebastianus mellé Sebastianót is (a Vízkereszt cseppet sem mártír, életerős figuráját), aki vidáman szétüt lány-ikertestvérére, Violára, illetve hát az őreá nyilazó Böffen Tóbiások és Keszeg Andrások között. Azaz a „végső struktúra” is hol Sebastianus, hol Sebastiano. Január 7. Elképesztő, mennyi a párhuzam és az összefutó egyenes a világirodalomban! Hogyhogy még senki sem tette szóvá, menyire a posztmodem iskola előfutára a két háború között élő Giraudoux? (Vagy ha úgy tetszik: a mai „neofrivolizmusé”. A kifejezés Szerb Antalé, az ő világirodalomtörténetét böngészem.) A Susanne et le Pacifique Robinson-paródia, az Amphitryon 38 és a Trójában nem lesz háború mítoszátiratok, s az egész Giraudoux-életmü a fantázia játéka. Szerb Giraudoux-val kapcsolatban Európa-illúzióról beszél: ez az illúzió ma megvalósulni látszik. Más tartalommal ugyan, mint ahogy azt a nagy francia „frivolista“ és egyáltalán a „frivolisták” elképzelték, de a mai íróink pontosan olyan ledérek, könnyűvérűek, léhák, sikamlósak, szeméremsértők, tiszteletlenek, kegyeletsértők, elvetemültek, kétértelműek, mintha az Európai Unióban Giraudoux világa volna megvalósulóban. - Vagy itt van például Renan (s még mindig Szerb Antalnál időzöm)! Mi vagyok én (elnézést a szerénytelen képzettársításért!), ha nem Renan-értelemben vett „dilettáns”! Bourget meghatározása szerint - mondja Szerb - a dilettantizmus az a szellemi diszpozíció, amely sorra az élet különböző formái felé fordit bennünket, és arra késztet, hogy egy-egy pillanatra valamennyinek odakölcsönözzük magunkat anélkül, hogy teljesen bármelyiknek is odaadnánk lelkünket. A „dilettáns” az élet legmagasabb rendű élvezője („dilettare”, olaszul: gyönyörködni, élvezetet, kedvet lelni valamiben). A „dilettáns” mindent megért és semmit sem fogad el: „megértés révén vesz részt a dolgok végtelen termékenységében”. Innen erednek, teszi hozzá Renanhoz Szerb, a tudós történész sűrű önellentmondásai és ironikus játékossága a nagy igazságokkal szemben. A nagy igazságok mind megbízhatatlanok, csak az árnyalatok fontosak, a tudomány célja a nuance. - Ha megfeszülnék, sem tudnám magamat pontosabban leírni, mondom mindezek után én. — S az „árnyalatokhoz”
