Irodalmi Szemle, 2012
2012/12 - IRODALMI SZEMLE - Tandori Dezső: Elkapni a hangot (vers)
4 Tandori Dezső változást észlelek. Elkapom. Megint más a személyzet. Ilyenkor milyen üres ez a presszó. Ha így hívják még. Átépítkeznek, egy fal kikerül, majd vissza mégis. Rá a régi képek: fotók, reklámok. De hogyan is ülnék már ott a fasori alacsony kerítésszegélyen bárhol. Sok fasor, sok szűk, érdektelen (érdekes utca), fonal, Id. Babits, a hosszú v. messzi utcák fonala. Csak gondolatban kapom el. És nem gondolkozom. Se valóságban nem, se gondolatban. Vigyázva írom: „sem”. Különben „seg” van. A becsület mellett m ég az esztétikum az, amire némelyekkel szemben adunk. De itt fut (.látszd újra. Sam!) a restek (a szorgosok) brácsása, hegedűse: gordonkása. Meg-megáll nagydarab hangszerével, a földbe tűzi, egy-egy széria kezdete, vége, ott létezik. Nem hagyja abba. Nekem ebbe. Nem marad ebbe semmi, ami vagyok most (még). Csak nem leszek. S marad. Kezemből valami szép lassan kifordul. Kifordul, és hull. Dúl, eltűnésül. Tűn. És ül. A légmozgás: még: lozgás. Terel: el, vissza, el. Marad: de nincs új fordulat. Ha középről kétfelé, mi az oda-visszája? Nincs, csak összevisszája? Össze minden visszája!
