Irodalmi Szemle, 2012

2012/12 - IRODALMI SZEMLE - Tandori Dezső: Elkapni a hangot (vers)

Irodalmi szemle

t

TANDORI DEZSŐ

Elkapni a hangot

Nem az, hogy hangokkal dobálóztunk. Csak mintha (mintha hangokkal dobálóztunk volna), mint ha hangokkal dobálóznak, még üdv időkben labda- vagy karikajátékosok egy vándor vámos Rousseau képén, adni, kapni, el kellett kapni a hangot, ott, és a dakli a sarokból most nem az ifjú öregpárt, de a játékosokat figyelte (vagy sem, vagy csak épp volt), ám most jókora tüsszögés tört rám, abba kell hagynom.

Ezt. Abba. Ezt legföljebb csak ebbe. Színek, ecsetvonások, vonók, témák: valamit jeleztek. Milyenek lehettek társaik? Húrként? Elhatározzuk, megnézzük, kifüleljük.

Sorra dobáltuk el saját jegyzeteinket,

ez is szerialitás, ez is egzisztenciális,

de az ebbe-abba ellentét, a kettő közt a köztes,

melyet a legkevésbé értenek,

marad. Csak a fogaknál borzasztó fenyegetés,

ha híj áll elő, tátong, kétfelől elkezdhet lepusztulgatni,

de a helyrehozás oly szenvedésekkel jár,

melyek nekem nem csupán ellenszenvesek,

de nem akarom elszenvedni őket.

Elszenvedni a szenvedést: oly fokozás,

oly elölegvétel, hogy ne aztán. De a kétfelől-más

közt a köztest értik meg a legkevésbé. Nem mert megalkuvás,

átmenet. Tudom én? Nincsen már tehetésük rá.

Verébkém kedvcsinálón dalol. Elveszi kedvem megannyi fölöslegestől. Nem dobálóztunk semmivel, némák voltunk (ebben a költészeti-művi helyzetben).

Ott se voltunk. Nem is találkozom már.

Az utcákra, ahol jártam („s nem lakom”, Pilinszky), nem gondolok. így gondolok. Nem járok ott. Mégis egy-egy