Irodalmi Szemle, 2012
2012/11 - SZEMLE - Benyovszky Krisztián: „irodalmi takaródzás” (Vörös István: Keresztelés özönvízzel)
SZEMLE 89 Persze mindez lehet a hagyományos műfaji struktúrák lebontását és az olvasói elvárások szándékos rombolását célzó írói stratégia része, s ha innen nézzük (kilépve immár a „megrögzött” krimiolvasó elképzelt szerepéből), teljesen „rendjén valónak” mondhatjuk. Vörös István azonban nem elégedett meg eny- nyivel, láthatólag nemcsak egy krimiparódiát akart írni, hanem ennek ürügyén vallási kérdéseket feszegető esszéprózát is. A mű címe, két mottója (S. Hawking, Szent Ágoston), fejezetcímei (Kivonulás; Könnyű pokol), allúziói (Biblia, Dante), a beágyazott történet főszereplőjének hivatása, a bűnügyinek tetsző cselekmény körülményei, az áldozat neve (Atya) egyaránt erre utalnak. S ha ezt felismerjük, nem egy mondat kétértelművé válik, s metafizikai áthallásokkal gazdagodik. Úgy érzem, hogy ez a fajta allegorizáció az önreflexív részekben jobban sikerült, a fizikus és a pap mint teremtő és teremtett feszültséggel teli, vitákkal is tarkított kölcsönviszonya ehhez egyébként is alkalmasabb terepnek bizonyult. Olvasatomban a bűnügyi cselekmény metafizikai irányokba való időnkénti eltolása, a bibliai allúziók megszaporodása erőltetettnek és mesterkéltnek hatott, a bújtatott irodalmi idézetek (Archaikus Apolló-torző) és utalások (Három nővér; Divina Commedia) szintúgy. Azt pedig egyszerűen nem értettem, miért került sor a colom- bósra vett félszemü felügyelő kierőszakolt megkercsztelésére. Pedig a címpozíció alapján arra gondoltam, hogy egy fontos eseményről lesz szó; ezzel szemben - minden bizarrságával együtt - sokkal inkább egy indokolatlan és parciális mozzanatnak hatott, többszöri új ráolvasás után is. Nem tartom tehát minden tekintetben sikerültnek Vörös István regényét. Jóllehet nyelvi megformáltságával szemben nem emelhetők különösebb kifogások (nem egy mondat a találó és érzékletes költői képalkotás példája), a makroszerkezeti kivitelezésről, azaz a különböző műfaji hagyományokat mozgósító történetrétegek (krimi, önreflexió, vallási parabola) „harmonizációjáról” ez már nem mondható el. A köztük zajló váltások - áthajtások beékelődések és visszacsatolások nem működnek zökkenőmentesen, ezért a szöveg olvasása nem nyújt maradéktalan élvezetet. A legjobbnak az egymásban tükröződő szerző és szereplő dinamikus szólamváltását éreztem, a legkevésbé megoldottnak a komolyan nem vehető krimiszál metafizikai elmélyítését. {Nórán Könyvesház, Budapest, 2011) BENYOVSZKY KRISZTIÁN
