Irodalmi Szemle, 2012
2012/11 - SZEMLE - Benyovszky Krisztián: „irodalmi takaródzás” (Vörös István: Keresztelés özönvízzel)
SZEMLE 87 „irodalmi takaródzás” Vörös István Keresztelés özönvízzel című regényéről Mit várhat az olvasó egy olyan könyvtől, mely alcíme szerint: Befejezhetetlen krimi? A két fogalom aligha egyeztethető össze, bizonyos értelemben kizáró ellentét van közöttük. Egy valamire való krimi ugyanis befejezett, sőt értékét nagymértékben meghatározza az, hogyan van befejezve. Ha nélkülözi ezt a sajátosságot, tehát nyitott vagy lezár- (hat)atlan cselekményszerkezet jellemzi, mivel valamilyen okból nincs/nem lehet megoldása, gyaníthatóan antikri- miről vagy komikus célzatú müfajparó- diáról van szó. A krimi szó elé biggyesztett jelző tehát afféle idézőjelként működik, mely azt sugallja, hogy a jelzett szó nem vehető teljesen komolyan. Ennek megfelelően aztán egy olyan történetre számítunk, mely ironikusan viszonyul önmaga müfajiságához. Ráadásul a cím, Keresztelés özönvízzel sem nélkülözi az iróniát, amennyiben két, időben távoli bibliai eseményt kapcsol ösz- sze meglehetősen szokatlan módon. Krimi és a Biblia - hogy metafizikai büníigyi történetről lenne szó? Bizonyos értelemben igen, persze minden attól függ, hogyan is értelmezzük e műfaji kategóriát. Az eddig főleg költőként és szinházi szerzőként ismert Vörös István első regénye mindkét hagyományt játékba hozza, mégpedig egy olyan metanarra- tív poétikai keretben, melyben összekapcsolódik a nyomozás és a transzcendens kommunikáció. A regény cselekménye két fikciós szinten bonyolódik. Az elsődleges elbeszélő egy fizikus, aki lelkiismeret-furdalást érez azon kollégája eltűnése - vélt halála - miatt, kinek feleségét elcsábította. Hogy ezt - és más egyéb botlását is - valamelyest helyrehozza, írni kezd, mégpedig egy regényt. Ennek főszereplője — aki egyben a másodlagos elbeszélő is — „egy harmincas éveiben járó pap”, aki „kilép a szolgálatból, mert gyereket akar, visszatér szülővárosába, ahová semmi nem köti már, tanítóskodni próbál, nevetséges viszonylatok jönnek létre közte és szállásadójának családja között, ezektől a viszonylatoktól függetlenül gyilkosság történik a családban, melyet ő, a kiugrott pap, megpróbál magára vállalni, de járatlansága folytán természetesen ez sem sikerül neki. Úgy érzi, menekülnie kell, de már nincs hová. Öngyilkosság kizárva” (36.). Kettejük viszonya korántsem problémamentes, ami főként a kiugrott pap lázadó alkatának tudható be. Ő ugyanis nem fogadja el teremtett, fiktív mivoltát, nemegyszer szembeszegül szerzője utasításaival, bírálja őt, felesel vele, s mindenáron igyekszik magát fűggetle- niteni tőle. A narratív kommunikáció összetettségét mutatja, hogy miközben belelátnak egymás lapjaiba, mindketten párbeszédbe bonyolódnak elképzelt olvasójukkal is. Ez egész odáig vezet, hogy olykor rajta keresztül üzengetnek egymásnak. A nézeteltérések oka az elbe
