Irodalmi Szemle, 2012

2012/11 - SZEMLE - Demény Péter: A melankólia haikui (Markó Béla: Boldog Sziszüphosz)

86

SZEMLE

egyrészt a reflektáló, önmaga elé feladatokat kitűző költő alkatából, másrészt a 21. századból, harmadrészt Markó személyes habitusából fakad. Nyilvánvaló, hogy aki töpreng, elemez, visszanéz, az nem tudja belevetni magát; az is nyilvánvaló, hogy ebben a mai korban, a költészet megannyi változása után, nehéz úgy verset írni, mintha velünk kezdődne a boldogság; és ha a markói életművet végiglapozzuk, kevés olyan művet találunk, amely felhőtlen lenne, mint a szintén feladat-költő, Vörösmarty Fóti dala, Faludy Franciaország megadja magát című verse vagy a Boldog Sziszü- phosz fülszövegét - egy hét egységből álló haikut — jegyző Kovács András Ferenc Cantio pulchra de Amore-'ya.

Melankólia tehát minden „évszakban” (a haikukötetek négyes tagolása az esztendő struktúráját juttatja az ember eszébe), s közben gyönyörű szerelmes versek, amelyek csak még jobban elmélyítik a szomorúságot: „boldog kiáltás / alszik benned mint menta- / levélben illat” (Veled - 70.); „mindegy hogy sírok / vagy esik az eső kint / nem látlak úgysem” (Búcsúzás); „érintelek csak / mint az eső a lombot / de hó leszek majd” (.Készülődés — 111.). Mert minden boldogság ebben a melankolikus közegben van; mert sok az „úgysem”, a „majd” és társaik; mert az olvasó nem hagyhatja figyelmen kívül a cím nagyon erős oximoronját; és mert Részegh Botond barna illusztrációi szintén nem a boldogság hangulatát árasztják.

Fia szeretnénk megtudni, mi a boldogság, elolvashatjuk a 126. oldalon levő haikut: „madár repül fent / s nem próbál nyomot hagyni / a levegőben”. Az ember azonban - gondolja hozzá az olvasó - mindenképpen nyomot szeretne hagyni, s bár természetesen vannak kivételek, még azok sem igaziak (Marcus Aurelius, a csodálatos Elmélkedések szerzője, aki többek között ezt írta: „Már most élhetsz úgy, ahogy akkor akarsz, amikor majd távoznod kell. Fia pedig a körülmények nem engedik ezt meg, akkor távozz az életből, de ne úgy, mintha méltánytalanság ért volna. Itt füst van, távozom... miért hiszed ezt olyan nagy dolognak?”, maga is hagyott nyomot: az Elmélkedéseket).

A Boldog Sziszüphosz jobb, érettebb kötet, mint az Út..., ám anélkül nem készülhetett volna el. Ami megint csak igazolja a markói világnézet jogosságát: ha nem volna az a kő, nem volna az a pillanat sem, amelyben felérünk a csúcsra, s az a kötetlen séta sem, amely az ismét a völgybe gurult kőhöz vezet: „lépked lefelé / ez az ő ideje s nem / az isteneké” (Boldog Sziszüphosz — 47.).

(Bookart, Csíkszereda, 2012)

DEMÉNY PÉTER