Irodalmi Szemle, 2012
2012/11 - KÍVÜL BENT - Szászi Zoltán: Zimankó és a Város Szive (regényrészlet)
44 Szászi Zoltán gulatot meghatározó kaland kibontakoztatásához egy háromórás vonatát? Vagy egy egész délután, amíg motelt kerestek? Viszonylagos.- Amikor egy régi történetet fragmentumokból kell összerakni, méltánytalan bírálni a történet elemeit összeszedni kivánó elmét! — ezt most egészen komolyan gondolta Ifjú Barnabás. Sokkal messzebbre van már minden, mint egyeseknek az orruk előtt egy kattintásra megnyíló világháló, amin egyesek, a helyi népnyelv szerint kujtorognak, és ráadásul még bele is másznak mások életébe, bár az a marha, aki kiteszi az életét a világ elé, és azt várja, hogy majd megértőén megsimogatják a fejét, sőt még esetleg meg is dicsérik: ej, de nagyon fájintos gyerek vagy, te, öcsém! Megzavaró emlék, másnap Fél liter fekete teával sem tudott beindulni a másnap reggel, Iljú a Zimankóval való beszélgetés után rémesen aludt, forgolódott, morgott, derekánál összegyűrődött a lepedő, és éppen annyira nyomta, mint a motelszoba ágyán az az emlékezetes fehér trikó. Az ablakon kinézve látható volt, hogy didergős, havazással és nyugati széllel kecsegtet a kinti idő, s ezt a hajnali buszhoz induló alanyi költő nem igazán tartotta kellemes napkezdő útitársnak. Még akkor sem, ha a legelszántabb gondolkodó és mazochista volt. Az előző nap bevillanó vonatos emlék sem tudta teljesen átmelegíteni a lelkét. Az emlékfoszlány, amely Zimankóval való utolsó cukrászdái találkozásakor bukkant elő megfoghatatlanul a semmiből, s ezen a reggelen megint előbújt valahonnan, egyetlen pillanatra ugyan újra átragyogta vacogó lelkét, de aztán a mindennapok súlyos téli ködétől megint komor, durva és idegen lett az egész kinti világ. Amikor végre elindult otthonról, a huzatos bejáraton kilépve rögtön a csikorgó hóba süppedve, olyan formájú, méretben is hasonló hópelyhet sepert le az orráról, mint amekkora fehér masni volt azon a bizonyos falatnyi bugyin. Mégis megmaradt a kinti-benti didergés. Az egyedül fekvők és egyedül ébredők magába forduló, nyomott hangulata. Csak egy enyhe melegáramlat a szíve körül, egy ku- picányi szerelemre emlékező vér, csak ennyi mozdult meg Ifjúban.- Hát igen, hát ez az! Magam ballagok, a félig alvó vagy inkább örökösen szundikálónak tűnő városon át, csak az úri módon, tejes zsemlén élő macskák néznek bambán rám, a hó és szél a társaságom. Szépen vagyok, igencsak szépen! - gondolta az iljú költő, tudva, hogy a buszpályaudvaron, ott a liget mögött már morognak a motorok, és elindultak az első munkásjáratok. Jórészt észak felé, a járási székhelyre. Úgy mesélte Zimankónak néhány napja ezeket a hajnali részegségnek nem nevezhető, inkább borzadályos élményeket, hogy szinte versbe szedhető volt. - Négyen utazunk a buszon, minden hajnalban felszáll a két koldus, a zsebmetsző és hozzájuk, a kvartettbe bele nem illő költő-főszerkesztő! A már nem létező határon, míg a kvartett részeként a csatlakozást várom, a két koldus Jägermeistert, a zsebmetsző konyakot iszik, odabent a meleg csehóban, míg nekem egy kis sör jut,
