Irodalmi Szemle, 2012
2012/11 - „...OTTHON HAZÁTLAN” - GÁL SÁNDOR 75 ÉVES - Gál Sándor: Kitágult nap 10. - „Szép az, ami kétségbe ejt" (naplójegyzetek)
14 Gál Sándor egészen irracionális, már-már fölfoghatatlan, de ha kimondom vagy leírom, mégis csak jelez valamit. Valamit, ami csak kevéssel több a semminél. Ám, ha valami több a semminél, az megérdemel némi figyelmet... Mert a falomb rezdülése egy mindent elsöprő vihar kezdete is lehet! Hogyan, s honnan tudhatnánk előre, hogy miből mi lesz? Epe vagy méz... Vers? Akármi! Bajban vagyok, mindig is bajban voltam, a nevekkel. Meg a dátumokkal-számok- kal is. Ezt is, amazt is pillanatokon belül kifújja fejemből a szél. Többször szégyenben maradtam emiatt. A napokban is elkeseredve törtem a fejemet, mert képtelen voltam felidézni, hogy ki a szerzője az Imigyen szólva Zarathustra című szimfonikus költeménynek. Szeretem ezt a muzsikát, a jó ég tudja, hányszor hallgattam már meg egy sokórás-sokszerzős CD-ről. De a korong eltűnt a nagy hurcolkodás kavargásában, én pedig beteggé nyomorodtam, s a létezés alapvető dolgaira kellett ügyelnem - röviden: sok minden, ami korábban fontos volt, kiesett a tudatomból. így az Imigyen szólva... szerzője is eltűnt. A zene azonban megmaradt, s nemrégiben az „imigyenről” írtam egy verset, természetesen a naplángolású első részről. Hát ide gondoltam volna valami mottót még, s ehhez kellett volna a szerző neve... Aztán ma délután - ugyan milyen varázslatra? - egyszer csak ott volt előttem: R. Strauss. Sándor fiam erre azt mondta: mit töröd ilyesmin a fejed, az egész ott van a számítógépben. Aztán gyorsan előkereste, én meg nyomban meghallgattam, s valahol a felejtés és az emlékezés közötti térben időztem egy jó fél órát... Most pedig - mert évek óta az ágyam melletti polcon ott van Nietzsche Za- rathustrája - (egyébként Ozsvald Árpádtól kaptam ajándékba a kötetet valamikor az 1980-as évek elején a Hét szerkesztőségében), a számomra fontos más könyvek mellett, be is fejezem a napot, s ott olvasom R. Strauss zenéjének filozófiai alapját, ahol a kötet „kinyílik”... Amikor elvész minden bennem-való, amikor már nem tudom megkülönböztetni a szükségeset a szükségtelentől, amikor minden állításom tagadásba fordul - mivé változik akkor az ÉN?! Hogyan lesz a tudott nem-tudottá? És az értelem felismeri- e még az átváltozásnak ezt a végső pillanatát? Vagy balgán olyan kérdéseket teszek föl magamnak, amelyekre nem volt, nincs és soha nem is lesz válasz? ...Néha már elmenekülnék magam elől, de a menekülésben sincs megoldás. Mert minden elgondolt és el-nem-gondolt gondolat újra- és újra visszatér, és minden kérdés önmaga által elevenedik meg tudatomban. Soha nincs teljes világosság, és soha sincs teljes sötétség!
