Irodalmi Szemle, 2011
2011/10 - OLVASÓ 2011/2012-2. - Németh Zoltán: A népi lírától a posztmodern költészetig (tanulmány Tőzsér Árpádról)
84 Németh Zoltán nő szimbolizációs eljárásnak a jegyében születik meg a Történetek Mittel úrról, a gombáról és a magánvalóról (1989) című kötet nem egy verse (gondolhatunk itt az Örvénylő időkben vagy a Quo vadis Domine? által felvetett kérdésekre). II. 4. Avantgárd és ncoavantgárd hatások Az első korszak népies poétikájának kivételével a legtöbb Tőzsér-versnek szembe kellett néznie az avantgárd által felvetett identitásproblémákkal, valamint azokkal a szövegalkotó technikákkal, amelyek Tőzsér esetében általában véve főként az ex- presszionizmus és szürrealizmus, konkrétabban a Kassák képviselte aktivizmus, illetve a lengyel, valamint a cseh és szlovák szürrealizmus (illetve poetizmus) energiáinak újrahasznosításában érhetők tetten. A már említett Férfikor vagy a Credo ut intelligam például leginkább az expresszionista szövegek lendületes dikcióját idézi, ez utóbbi versben még a sorok merész, szaggatott vonala is a szabálytalanság erőire hívja fel a figyelmet: „Lánghomlokú sápadt tüzér, ágyúk között felderengek, / knédlit eszem, s esténként hajas lány mellén melegszek, / aki vad voltam, / nyöszörög holtan, / s galylyak öléből hideg parazsú / bogarak hullnak, / a múltam.” A főleg Juhász Ferenc és Nagy László szövegein átszűrt, ún. népies szürrealizmus merész képalkotása is jelen van itt. Példánk szintén a Credo ut intelligamból való: „Kijött a helyzet, őslény a partra, / hozza versemet csészeajka. / Eljött az idő a versírása. / Kizöldült mérgem, mint a sáska”. Az avantgárd szövegformálás később a neoavantgárd felől érkező hatásokkal egészült ki (ebben a folyamatban valószínűleg meghatározó jelentősége volt a vajdasági Új Symposionnak és a párizsi Magyar Műhely mellett Cselényi Lászlónak, Tőzsér pálya- és nemzedéktársának): a neoavantgárd irányokból érkező problémafeltevésekkel aztán egészen az 1990-es évek elejéig szembesülhet Tőzsér olvasója. Bár a neoavantgárd nem jelentett olyan kihívást Tőzsér számára, mint bizonyos időszakokban a népiesség vagy a tárgyias költészet, a neoavantgárd szövegformálás és a személyiség destabilizációja mint tapasztalat folyton visszatérnek költészetében. Legszembetűnőbb jelei ennek a szöveg tipográfiai megoldásai az olyan szövegekben, mint a Tépések vagy a Szoliter, avagy a síléc elsül (illetve később Szoliter), amelyeket még az 1995-ben megjelent Mittelszolipszizmus című kötetében is fontosnak tartott közölni a költő. Ezek képversként is értelmezhető alkotások: a Tépések például a töredezettségből, a tépettségből, „ketté- vagy háromfelé szakadt” szövegekből, szövegszigetekből2 épít verset, de egyúttal líra és epika határfeszültségeiből is profitál, hiszen El Greco Toledo című festményétől a lírai én Géza bátyjának 1957-es halálán át egészen a jelenig tartó események epifániaszerü keveredése anekdotikus-tör- ténetmesélő epikus szerkezetbe ágyazódik. Az avantgárd és a neoavantgárd által felvetett kérdések azonban a Tőzsér-poé- tikának nem kardinális kérdései, inkább olyan mellékjelentésekként értelmezhetők, amelyek több korszakban is erőteljesen kapcsolódnak a tőzséri versformálás lehetőségeihez.
