Irodalmi Szemle, 2011
2011/10 - SZEMLE - Szalay Zoltán: Újabb perverziók (Németh Zoltán: Boldogságtelep, vetélőgépben)
66 SZEMLE versek erre csakugyan rácáfolnak. Nem tudjuk meg, „mily titok szállt a / sírba le”, mert „a folyók / nem mindig érik el a tengert”. Mert a látásunk homályos, mert nem lehet „hazának nevezni / ezt a maroknyi földet”. Erre is a költészet tanított meg. (Madách-Posonium, Pozsony, 2011) IANCU LAURA Újabb perverziók Németh Zoltán Boldogságtelep, vetélőgépben című verseskötetéről Öt verseimben fordul elő az ötvenötből a „nyelv” szó Németh Zoltán legújabb, Boldogságtelep, vetélőgépben című kötetében. Ezenkívül pedig még többször a „mondat”, „olvas”, „betű”, „írás” szavak. Elég tehát rápillantanunk a tartalom- jegyzékre, hogy lássuk, ez a kötet - megint - mindent a nyelven keresztül közelít meg, azaz tulajdonképpen magát a nyelvet igyekszik megközelíteni. A kötetet majdnem pontos keretbe foglalja az első, Az ismeretlen nyelv és a hátulról negyedik, Idegen nyelv című vers. Az egyik központi tapasztalat tehát - s ez már az első versben különösen erősen megjelenik - a legbelsőbb lényegnek, a világok határának, a nyelvnek az idegensége, megismerhetetlensége, betörhetetlensége. Az pedig, hogy ez a meghódíthatatlan, megszelídíthetetlen, megzabolázhatatlan elem bennem lakozik, gondolkodásom, identitásom gyökere, azt eredményezi, hogy saját magamtól mérhetetlen távolságra sodródom. Ahogy André Gide írja: „Semmi sem különbözik olyannyira tőlem, mint önmagam.” Németh Zoltán, mint ahogy azt már tőle megszokhattuk, kalandos utazásra invitál, az idegennel, a másikkal, a bennünk lakozó, énünkké váló „te”-vel való megismerkedésre - és összecsapásra - hív. Az alaphang gyökeresen eltér a legutóbbi, 2007-es kötete, az Állati nyelvek, állati versek hangjától: míg az egy parodizáló, könnyed, a nyelvjátékot középpontba állító könyv volt, a Boldogságtelep, vetélőgépben a velejéig „komoly” gyűjtemény, súlyos, helyenként az érzelgősség határát súroló, ám többnyire nagyon pontos és jól megszerkesztett versekkel. Ha Németh Zoltán eddigi életművét egy szóval kellene jellemezni, ami erre a kötetre is stimmel, talán a „leleményes” lenne a legmegfelelőbb. Németh ugyanis szereti megközelíteni a végleteket, de nem szereti elhagyni a játékosságot, még ha a játék tárgya éppen a szubjektív világmindenség is. így van ezzel legújabb kötete számos versében is. Itt most nyelv és test végleg egymásba fonódnak: a nyelvről sosem tudhatjuk, a kommunikáció eszközét értsük-e alatta, vagy magát a testrészt? Amikor Németh Zoltán azt írja, idegen nyelv van a szánkban, vajon egy másik test hatolt-e belénk, vagy egy másik kultúra kommunikál velünk? A kötet egyik legfőbb, szenvedélyes üzenete: teljesen mindegy. Alig észrevehetően ott díszeleg a figyelemre méltó, erotikát, perverziót, fájdalmat s egyéb végső dolgokat előrevetítő címlapon egy kisbetűs alcím:
