Irodalmi Szemle, 2011
2011/10 - IRODALMI SZEMLE - Lacza Tihamér: Egy időutazó vallomásai (esszé Mészáros Lászlóról)
36 Lacza Tihamér 1972-ben bekerült a Fekete szél című antológiába, de önálló elbeszéléskötete mégsem jelent meg, mert az Irodalmi Szemle akkori szerkesztői (ismét Tőzsér, meg Koncsol László) inkább a kritika felé terelgették, akárcsak az addig versekkel próbálkozó Zalabai Zsigmondot is. Ebben a szerepben éveken át felfigyeltető tevékenységet fejtett ki, mert a saját szakterületének szemléletmódját is be tudta építeni kritikáiba, sőt szerteágazó érdeklődésének köszönhetően az egzakt tudományok eszköztárát is gyakran igénybe vette. Kritikusi ügybuzgalmának volt a terméke a már említett első kötete, amelyet azonban már további válogatás nem követett, annak ellenére, hogy lett volna még egy egész könyvre való kritikája és tanulmánya. Izgalmas feladat lenne kinyomozni, hogy kik és miért döntöttek úgy, hogy már nem kell további Mészáros-kritikakötet. Akkortájt a munkahelyén is kellemetlen helyzetbe került a kandidátusi disszertációja miatt: azt vetették a szemére, hogy túlságosan el- méletieskedö és nem foglalkozik a gyakorlati kérdésekkel. Vajon milyen legyen egy rendszerelmélettel foglalkozó dolgozat? - kérdezhetné az ember. Persze a normali- záció időszakában aligha lehettek népszerűek az effajta, inkább Nyugaton elterjedt gondolati konstrukciók. Az egészben az volt a legviccesebb, hogy a fintorogva fogadott disszertáció nyomán még vagy öt további kandidátusi értekezést is sikerült eredményesen befejezniük a munkatársaknak. Ennek ellenére 1990-ig jobbára a statisztikai hivatal számára készítettek elemzéseket, és csak a rendszerváltozást követően foglalkozhattak ismét azzal, amit kezdettől fogva szerettek volna csinálni. Közben Mészáros László — miután sem az elbeszélései, sem az újabb kritikái nem kellettek az egyetlen akkori magyar kiadó főnökségének - egy új műfajjal kezdett ismerkedni: a drámaírással. Elmondása szerint azért, mert a drámát érezte a legközelebb a novellához, s emellett tág teret kínált a fantáziája számára is. Helyszínt rajzolni, figurákat elképzelni - ez jó szórakozásnak ígérkezett. Még a sakktáblán is eljátszotta az egyes színeket és helyzeteket a szereplőkké avanzsált sakkfigurákkal. Akkoriban számos drámagyűjtemény jelent meg könyv formájában, és az ókori görögöktől kezdve sok szerző művét elolvasta. Úgy látta: a fontos témákat már az ókorban megírták, azóta csak az idő és a helyszín variálódik, mások talán a külső körülmények, de az emberi jellemek állandóak, azok nem változnak az évszázadok, évezredek során. írt is vagy negyven drámát, köztük tíznél is többet szlovákul. Nyit- rán fontolgatták is, hogy egyik művét színre viszik, aztán nem lett belőle semmi, mivel a korrupcióról sok szó esett benne, és ez az 1980-as években sem volt szalonképes téma. Csak két darabja jutott el a világot jelentő deszkákra. A komáromi Bástya Színház azt a színpadi művét adta elő, amely a Klapka tiszteletére meghirdetett drámaírói pályázaton második díjat kapott, Kassán a Thália Színpadon pedig a Fábry Zoltán alakját felidéző darabja került a nézők elé. Az elmúlt évtizedekben jobbára az asztalfióknak ír. Időnként aforizmái jelennek meg valamelyik lapunkban, de akadnak ott jóval terjedelmesebb szövegek is. Például Csonttorony címmel több kötetre való novellafüzér; ennek cselekménye a 16. században, jobbára Itáliában játszódik. Benvenuto Cellini, Fráter György,
