Irodalmi Szemle, 2011
2011/10 - IRODALMI SZEMLE - Gál Sándor: Feljegyzések elmenőben (2009) VI. (napló)
18 Gál Sándor A VI., záró tétel egy lehetséges lírai összefoglalása az új - második - léthorizont távlatának, amely a már idézett spenceri gondolat bekövetkezését oldja fel és tágítja.” A szarvasbikák egyvégtében hallgatnak, holott most volna a bőgés leggazdagabb ideje. De csak a csend ért el hozzám a csereháti dombok hullámveréséből. Azonban a kukoricatarlón láttam legalább tíz őzet — egy gyenge bakot is -, meg - még közvetlenül napszállta után — egy fiatal, nyolcas szarvasbikát is. Egyedül, tehenek nélkül. Az ilyen „mellékbikákat” nevezte Nicolini Sándor bácsi ministrán- soknak. Nos ez a ministráns bika ott parádézott előttem vagy húsz percig a kukoricatarlón, meglőhettem volna, ha lett volna rá engedélyem. így azonban csak bámulhattam, s közben arra gondoltam, hogy - a Védett férfiak párhuzamát felidézve - vannak védett szarvasbikák is. Csodálatos volt az este, teli szépséggel, csupán az autóig vezető kapaszkodó rombolta le az élmény gazdagságát. Hiába, a kondícióm még egy kicsike emelkedőhöz is alig-alig elég. Pedig már 61 kiló a súlyom. Szeptember 21., hétfő. A kerítés melletti lugason megérett a szőlő - ez a szüretkezdet. Egy kicsit el is fáradtam bele, mert a tartályokat kellett rendbe tenni, hogy a szőlőből ne penészszagú bugyvalék, hanem pálinkának való cefre legyen. Délután az olvasás és az olvasnivaló változásai felől töprengtem. Történetesen, hogy mit és mennyit olvastam mondjuk a hatvanas-hetvenes években, s hogy mit és mennyit olvasok mostanában. Ahogy átlapoztam az 1963 és 1983 közötti feljegyzéseimet, egy eléggé színes összefoglalót - s nem tanulságok nélkülit - lehetne készíteni belőle. Talán meg is csinálom, hiszen az „alapok” ott vannak a Barna fiizetben. Este megint az erdőben voltam - a látvány és a látnivaló szinte a tegnapi estének a megismétlődése, azzal a különbséggel, hogy zengett a csereháti dombság a szarvasbikák hangjától. S még a tegnapi „néma” bika is újra elmasírozott előttem a kukoricatarlón. Csak mellékesen jegyzem meg: tavaly ilyenkor már a kórházban feküdtem azzal a nagyképű gondolattal, hogy mindenre felkészültem, így a halálra is. Ma már világos előttem, hogy igazából arra, ami velem a következő napon történt, nem lehet felkészülni. De jobb, ha itt abba is hagyom... Akkor valami véget ért, és valami elkezdődött. S a kettő együtt jelenti az életet — a folytatást. Szeptember 22., kedd. Tegnap eltévesztettem a dátumot - így a tegnapi bejegyzések egy része mára érvényes, ma nyerte el aktualitását. Ma tehát folytattam a szüretet, de ebéd után rosszul lettem (dehidratáció), s ráment néhány óra, amíg újra használható állapotba kerültem. Néha azt gondolom, hogy már soha nem leszek biztonságban önmagámmal szemben, vagy önmagámon belül. Csak mellékesen: az Irodalmi Szemle szeptemberi számában közli A rák évada középső, 38 részes ciklusát, meg a Feljegyzések elmenőben befejező szakaszát, ami szintén része A rák évadának. Fáradt vagyok egy kicsit. Megyek olvasni, s ha sikerül - megpróbálom! -, altató nélkül elaludni.
