Irodalmi Szemle, 2011

2011/1 - Filep Tamás Gusztáv: „ ...megtartani a magyar művelődésnek ezt a várat” (Két fejezet egy monográfiából)

„...megtartani a magyar művelődésnek ezt a várat"

81

ellentétek nem voltak áthidalhatatlanok. Amikor Arkauer az esküvőjét tartotta a magyar evangélikus templomban Fischer Margittal - az eseményről a Hiradó egyik 1918. augusztusi száma számol be7 igaz, saját lapja, de tudtán kívül így ír róla: „A nemeslelküség és tiszta önzetlenség mintaképe ő, akit a munkásságán kívül egyéni szeretetreméltósága miatt is becsül mindenki.” (Esküvői tanúja - s ez adalék a társadalmi elitbe való beágyazottságához, s egyben ahhoz, hogy a társadalmi hierarchia nem volt túlságosan merev - Szmrecsányi György főispán, kormánybiztos volt.) 1918 novemberében -decemberében Arkauer tagja lett a pozsonyi Magyar Nemzeti Tanácsnak, és lapját is a várost irányító testület szolgálatába állította; később, a város elfoglalása után a szélnek eresztett törvényhatósági bizottság helyett létrehívott testületnek is tagja lett.

A tanulmányunkban vizsgált korszak vége felé, 1922-ben a lapban közölt előfizetési fölhívás szerint „A »Híradó« Szlovenszkónak legnagyobb terjedelmű magyar politikai napilapja, amely a szlovenszkói magyarság érdekeit szolgálja s a kisebbségi jogokért való küzdelmet vallja legfőbb programmjául.”8 Ekkoriban a lap - szintén az előfizetési fölhívás szerint - hétköznaponként általában nyolc, vasárnap és ünnepnapokon „legalább” tíz oldalon jelent meg. A lapzárta hajnali két órakor volt, ez lehetővé tette a legfrissebb információk közvetítését, amelyhez többek között a prágai, budapesti és bécsi „állandó hirforrások” segítették hozzá.

1921-ben, amikor sikerült létrehozni a magyar pártok Ellenzéki Sajtóosztályát, az ahhoz csatlakozott húsz lap egyike a Híradó volt, a sajtóosztály „szerkesztőségében” pedig természetesen Arkauer is helyet kapott. Erről egy valószínűleg 1921-es rendőrségi jelentés tudósít.9 Ez azt is jelentette, hogy részesült a magyar miniszterelnökségnek a csehszlovákiai magyar sajtó támogatására elkülönített, illetőleg eljuttatott támogatásából. Ahhoz, hogy Arkauer hogyan jelképezte személyében mindazt, amit a magyar/német Pozsony jelentett, Peéry említett nekrológjának10 néhány sora is sejteti:

„Temetését nagyon sokáig nem lehet majd elfelejteni. [...] A műre kellett gondolnunk, a régi újságra, mely észrevétlenül és bölcs mértéktartással élt, évtizedek csöndes úri formáiba merevülten, arra a nemes, érdeklődő és csöndes rezerváltság- ra, mely a szolid hasábokból kiáradt, mely minden igaz kultúra végállomása és beteljesülése. A titokra, mely az egy helyben állás, a kitartás és a mérséklet titka. A műre kellett gondolni, mely túl az újságon és a régi újságokhoz illő setét és csöndes, mágusi és időtlen műhelyen, a magyar úri és konzervatív közvélemény titokzatos műhelyén, az emberre, aki maga volt az igaz művész. A magyar úri és polgári magatartás pozsonyi sajátságait építette és hordozta magában. Azt a nyájas, bölcs, nemes úriasságot, melyben mozdulattá és gesztusokká lett kultúra és atyai örökség, mosollyá, gyors, észrevétlen arcjátékká egyszerűsödött tudás és beavatottság. A polgár megértő és méltányló emberfajta, mint ahogy mégiscsak ezek az elvek voltak egyaránt kötelezőek a szabadelvű korban, melyben a polgárság modern formája kialakult. A pozsonyi polgárt ezenkívül mindig a kedély melegsége és a mérsék