Irodalmi Szemle, 2011
2011/9 - OLVASÓ 2011/2012 -1. - Benyovszky Krisztián: Olvassunk és tanítsunk Móriczot - másképpen (tanulmány)
82 Benyovszky Krisztián a „realista líra” fogalma. A 19. század mindenekelőtt a regény nagy korszaka. Ezen belül a realista regény fő műfajtörténeti hozadéka az egyre átfogóbb társadalomrajzban (Balzac) és az elmélyülő, egyre inkább analitikus formát öltő lélekrajzban (Stendhal) ragadható meg. A realista író társadalmi tablót akar adni, be akarja mutatni a kor társadalmának minél több rétegét és foglalkozását, mégpedig jellegzetes típusokon keresztül. Ezzel együtt jár a társadalmi tabuk és konfliktusok kendőzetlen ábrázolása, valamint az érvényesülés különféle lehetőségeinek és azok személyiségformáló hatásának árnyalt bemutatása is (karrierregények). A realista regények szerkezetére és bizonyos mértékig nyelvezetére is hatással volt az értekezést a történetmeséléssel ötvöző jellemkép, a poénkereső narráció jellemezte anekdota, valamint az olyan tudományos és publicisztikai (határ)műfajok, mint például a tanulmány, a néprajzi vázlat, a feljegyzés, a krónika, illetve a tárca, valamint a hitelesség látszatát növelő újsághír és riport - eltérően a romantikától, mely sokkal inkább a csodásra vagy a fantasztikusra épülő műfajokban keresett inspirációt (mítosz, legenda, monda, varázsmese). A müvészetközi kapcsolatokat illetően megállapítható, hogy a realizmus szellemiségéhez és művészi törekvéseihez az olyan vizuális műfajok álltak a legközelebb, amelyek a társadalmi visszásságok leleplezésére vagy a valósághű ábrázolásra épültek. Az előbbire jó példa a karikatúra, mely ebben az időszakban éli virágkorát (élclapokban és más humoros vagy szatirikus kiadványokban jelenik meg tömegesen), s a korabeli regényekhez és drámákhoz hasonlóan gyakran pellengérezi ki a képmutatást, a korrupciót, a köpönyegforgatást vagy a gazdasági és hivatali visszaéléseket; az utóbbira pedig az ugyancsak ekkoriban megszülető és gyorsan népszerűvé váló fénykép, amely a legjobban megfelelt a realizmus megismeréssel és művészi ábrázolással kapcsolatos - fentebb már említett - elvárásainak. Hiszen: a képen látható személyek, tárgyak vagy esemé-nyek hitelességét („valóságosságát”) a fotós múltbeli személyes jelenléte garantálta. Móricz realizmusa Ha az előbbi jellemzést kivetítjük Móricz Zsigmond elbeszélő müveire, azt vagyunk kénytelenek megállapítani, hogy csak részben feleltethetők meg neki. Kétségtelen a realista vonások megléte, de ezzel együtt olyan stílusjegyekre is felfigyelhetünk (különösen, ha prózáját történeti alakulásában szemléljük), amelyek inkább a romantika időszakának bizonyos szövegeit jellemezték vagy általában idegenek voltak a realista törekvésektől. Móricz a valósághoz kötött, társadalmi indíttatású irodalom képviselője volt. A realizmus programjával összhangban törekedett arra, hogy művei a típusok gazdagságával kitűnő társadalmi tablóval, körképpel szolgáljanak. A közhiedelemmel ellentétben nem csupán a parasztság vagy a dzsentri írója volt. Legalább annyira érdekelte a kisvárosi polgárság, a vidéki papság vagy a nagyvárosi hivatalnokok világa, csak róluk legtöbbet nem a tananyagként is rögzült nagyregényeiben írt, hanem - olykor méltatlanul elfeledett - kisregényeiben, terjedelmesebb elbeszéléseiben és novelláiban.
