Irodalmi Szemle, 2011
2011/9 - ARC - Mislay Edit: Hangok útvesztőjében (beszélgetés Lacza Évával)
Hangok útvesztőjében 39 ismertem a közeget, gyerekkoromban rendszeresen hallgattam a rádiót, emlékszem Nagy Jenő riportjaira, meg apu is sokat mesélt a munkájáról, de ez nem volt szempont. Abban az időben rajtam kívül még sok fiatal került a magyar adáshoz - zömében középiskolát végzettek, de friss diplomások is. Voltak, akik ott maradtak hosszú éveken át (Kamocsai Imre, Hominda Katalin, Nagy Ildikó, Lovász Judit, Szakái Júlia, Havasi Péter, Polák László, Papp Sándor, Bárdos Ágnes, de említhetném Lelkes Júliát is, aki korábban érkezett), voltak, akik pályát módosítottak, ami azt jelentette, hogy eredeti hivatásukhoz tértek vissza.- Mivel kezdődött a rádiós munkád?- Végig kellett járni a szamárlétrát, először a hírszerkesztőkhöz osztottak be. Telexgépen jöttek a - természetesen szűrt - hírek, azokat kellett figyelnem, apró híreket kellett fordítanom néhány hétig. Kezdetben szokatlan volt. Aztán átküldték a Napi krónikába, de az sem élőben ment. Ebbe a műsorba kellett kis hangos anyagokat felvenni és megvágni. Abban az időben nem nagyon szerették az élő műsorokat.- Mikor szólaltál meg először az éterben?- Rövid időn belül, körülbelül másfél hónap múltán.- Kipróbálták azt is, „rádiós hangod” van-e?- Igen. Az nem olyan bonyolult. Beültettek a stúdióba, voltak rendezők, akkor Kli- mits Lajos meg Gálán Géza, meghallgattak, azt mondták, nincs gond, nincs beszédhibám, tűrhetően hangsúlyozok. A fiataloknak szerveztek beszédképzést is. Monoszlóy Dezső első felesége, Éva sokat olvasott fel a magyar adásban, ő tartott nekünk beszédtechnikai képzést. Arra emlékszem, hogy meglehetősen teátrális volt, de azért meg lehetett ezt-azt tanulni. A rádióban akkortájt nagyszabású egyéb képzéseket is tartottak a fiataloknak - magyaroknak, szlovákoknak együtt - például műfajelméletből és a rádiós szakma gyakorlati kérdéseiről, ami hasznos volt.- Mi következett ezután ?- Az első kis feladatok. Beosztottak valamelyik idősebb, tapasztalt kollégához, beültünk a kocsiba, és mentünk. Iskolákba, kórházakba, szövetkezetekbe. Ez utóbbi azért volt érdekes, mert én akkoriban, városi gyerekként, némi túlzással szólva, nem tudtam megkülönböztetni a kukoricát a napraforgótól. Persze, ezt most viccből mondom. Rengeteg helyen megfordultam, nagyon színes volt ez a munka, és sok mindent meg lehetett közben tanulni. Rövid idő múlva egy ifjúsági műsort bíztak rám, meg gyermekműsorokat. Részben ott is meg volt kötve az ember keze, mert aki azt hiszi, azt lehetett csinálni, amit akartunk, az téved. Néhány dolgot azért keresztül tudtam vinni, és ezt-azt be tudtam a műsorba csempészni. Végigjártam például a magyar ifjúsági klubokat a pozsonyi József Attila Ifjúsági Klubtól a briinni Kazinczy Ferenc Diákklubon át a prágai Ady Endre Diákklubig; ezek annak idején
