Irodalmi Szemle, 2011
2011/9 - ARC - Zsávolya Zoltán: Stílusok között - korszakok fölött (tanulmány Petőcz Andrásról)
32 Zsávolya Zoltán demlegesre kiterjedő tájékozódás, poétikai kipróbáló-ellenőrző szándék segíti az alkotót. Ez a költőtípus - ha ugyan lehet ilyenről beszélni, s nem csak Petőcz András egyedi, összehasonlíthatatlan munkamódszerének önmagában vett értékét fejezi ki egy „tipizáló” horizontú általánosítás lehetőségének pillanatnyi felvillantása ezzel a szóval - sok másiktól eltérően nem rombol, nem provokál vagy kínál fel radikális színezetű beszélői imágókat, tartózkodik mindenféle botránytól és aligha a hagyományokkal való szakítás szervezi fellépésének modorát. Aki így tájékozódik, így dolgozik, az egyfelől képes lehet a sokszor csak tiszavirág-életüen divatozó irányzatok mindenkori képviselőinek bebizonyítani: egyéb megoldások mellett meg tud szólalni az ő stílusukban is, másfelől pedig soha nem tapad „mozgalmárian” vagy szolgaian egyetlen adott irányzathoz sem: mindig képes annak egyéni képletét kialakítani. Mert aki tényleg abszolút értelemben akar költő lenni, mint arra Petőcz átfogó poétikai ambíciója alapján joggal következtethetünk, annak az összes elképzelhető szövegképzési stratégiát működtetnie kell legalább a mustra, vagy akár a hosszabb „elköteleződés” mértéke szerint is, de egyúttal az összes eljárás „ellenkezőjét” szintjén. (2) Hogyan, milyen stratégiával olvassuk Petőcz András (legszebb) verseit? - Mindenképpen figyelembe kell vennünk, hogy ezekkel a szövegekkel találkozva egyfajta eredendőséggel szembesülünk a kulturalitás és a poétizáltság (müvésziség, költői- ség) területén. A közönséget megmozgató hazai és külföldi fellépései, közlései ugyanis a költő mint olyan kategóriáját vetítik Petőcz András tevékenységének ma- nifesztációi, személyiségének megjelenése, érvényesülése által az érdeklődő és értő befogadó elé. Ez éppúgy jelenti a tradicionális művészszerep tulajdonképpeni, némi formális megszorítások mellett is elszánt felvállalását, mint ahogyan azt is: az irodalomtörténetben felmerült alkotói eljárások legtöbbjéhez illik értenie és ért is az ezt a szerepet betöltő versalany, aki ha nem is teljesen, mindazonáltal döntően azonos az empirikus alkotóval. Akinek már 2002-es, Majdnem minden című gyűjteményes kötete címéből - főleg pedig versanyagából - kiolvasható jelképesen és konkrétan egyaránt: szinte valamennyi szakmai fogást ismeri, alkalmazza - és ez nem puszta szó, hanem valóság. Köztük természetesen a manapság vízválasztónak számító profánabb, „prózaibb” gesztusok sem idegenek tőle, mégis alapvetően a bensőséges, cizelláltan szerkesztődő megoldások híve. Ezáltal a szublimált irodalmi- ság, költőiség újabban veszélyeztetett létének, eszményének a hangsúlyos tevékenységet gyakorló megőrzőjeként, letéteményeseként lép fel önkéntelenül is, de alapszándékától s nyilván alkatától sem éppen idegenül. Sokat vállaló, sokat dolgozó, sokra érdemes: emblematikus költő Petőcz András. Már csak ezért sem lehet véletlen, hogy finom lírai kidolgozásai igencsak emlékezetesek, akár retorikai szerkezetüket nézzük, akár szemantikailag kutatjuk „lebegő” versnyelvi momentumait.
