Irodalmi Szemle, 2011
2011/9 - IRODALMI SZEMLE - Ardamica Zorán: Az író, aki másodállásban szemiotikus volt (novella)
ARDAMICA ZORÁN Az író, aki másodállásban szemiotikus volt Az írót, aki másodállásban szemiotikus volt, egy napon tragédia érte. Mérhetetlenül alacsony jövedelme miatt felesége suttyomban összepakolta a cókmókját, hóna alá kapta gyönyörű, értelmes gyermekeiket, gombszemü kutyájukat, majd ismeretlen helyre távozott. Nem hagyott elérhetőséget, sem üzenetet, csak férje szennyes ruháit a rozsdás mosógép előtt, a fürdőszoba repedezett, zöldesszürke linóleumpadlóján, és az esedékes havi csekkeket. Ki sem töltötte a feladóra vonatkozó sorokat. Telefonját kikapcsolta. Az író, aki másodállásban szemiotikus volt, egy ideig kerestette őket a rendőrséggel, de hiába. A rendőrség általában nem képes megoldani az ilyen ügyeket. A bíróság ugyan az asszony távollétében döntött a gyermekek láthatási jogáról, ezt a jogot azonban mégsem sikerülhetett érvényesíteni. A gyerekek eltűnése miatt, értelemszerűen. Az író, aki másodállásban szemiotikus volt, végleg magára maradt. Testvérei nem voltak, szülei már nem éltek, barátait pedig régen elhanyagolta, elvesztette. Hiszen éjjel-nappal csak írt, írt, irt, hogy összeírja a betevőt. Nem jutott ideje haverokkal kocsmázni, lelki bajaikat megbeszélni, szórakozni, közös kirándulásokon röhögni meg focizni, meg gulyásokat főzőcskézni. Dolgoznia kellett. Hiteleket törleszteni, rezsit előteremteni, kosztpénzt, benzinpénzt, jövedelem-, igatlan- és ebadót. Miután végleg magára maradt, s nem volt kihez szólnia sem, hirtelen szerkesztőségi állását is elvesztette. Megpróbált szabadúszóként érvényesülni, de írásait - bármiféle indoklás nélkül - már nem fogadták el. Ám ez az állapot is csupán hét hétig tartott. Aztán többé már nem tudott írni. Egyetlen szót sem sikerült papírra vetnie. Bármilyen műfajjal próbálkozott, nem ment. Sem szemiotikái tanulmányt, sem szépirodalmat, de még egy kis publicisztikát, egy árva, rövidke jegyzetet sem sikerült leimia. Szavai csődöt mondtak. Az ő csődjét. Hiába próbálkozott legalább egy teljesen egyszerű nagy nyomtatott I betűvel - egy, egyetlenegy tollvonás -, nem jött össze. Keze remegett, ujjai görcsösen vájták tollát a fehéren provokáló papírba - átszakították. Csak állt a kopott, jelzáloggal terhelt kis házikó közepén, kezéből kihullt a toll. Legbelíil ordított és sírt, de ez a keserves zokogás nem tört a felszínre. Szemei szárazak voltak, arca rezzenéstelen. Halotti maszk volt rajta. Sápadt, zöldesszürke, mint a fürdőszoba linóleumpadlója. Napokig állhatott ott, mire feleszmélt. Nincs többé jelentőségük a szavaknak, fogalmaknak, jelentéseknek. Nincs, ha nem kezdhet velük semmit. Csupán gondolataiban léteznek, amúgy használha-
