Irodalmi Szemle, 2011
2011/9 - IRODALMI SZEMLE - Száz Pál: Minotaurus (elbeszélés)
4 Száz Pál tett másai voltak. Vagy a kőkörök. A Stonehenge-hez Walesből hozták a megfelelő minőségű követ, több ezer kilométerről, a kőkorban, és pontosan illesztették a tájba, a ley-vonalak metszéspontjára, a nap és a csillagok járásához igazítva. A legnagyobb, középső patkó alakú kövek sorának közepén ment le a nap a téli napfordulón - azt mondják, ekkor zajlott a druidák legnagyobb rítusa. Kimutatták, hogy az ultrahang nem hatol be egy kőkörbe, hogy ott benn teljes csend van.” És ez így folytatódott ki tudja meddig. Ezért volt meglepő, hogy csak úgy otthagyta a vállalatot, melyben ő tervezett meg szinte mániákus pontossággal majdnem minden épületet, és megmaradt tulajdonosnak. Amikor megkérdeztem, miért csinálta, rébuszokban kezdett beszélni, majd azt mondta, azért, mert a mai világban már nincs hely az ő terveinek megvalósítására. Szokása volt homályosan fogalmazni, és ilyenkor hiába is faggattam, az értelem villanylámpája előtt direkt volt a homály. Másba fogott, elkezdett programozni, programnyelveket tanulni, s mivel ideje nagy részét ezután ez kötötte le, pár év elteltével egészen felfejlődött. Kezdetben persze egyszerű matematikai képletek kiszámítására készített programokat. Már ez is olyan örömet szerzett neki, amit én fel nem foghattam, mert nekem ez az egész programozás dolog kínaiul van. Aztán grafikai programokat csinált. Előbb mértani alakzatokkal játszadozott, melyek a parancsoktól és a választási lehetőségektől függően rendszerré szerveződtek, térbelivé váltak, mozogni kezdtek. Később festményeket élesztett fel, Botticelli képén a felhasználó választásától függően Venus kiléphetett a kagylóból és sétálgathatott, vagy visszabukhatott a vízbe, kéjelgő mozdulatokba kezdhetett, és így tovább. Volt zene is - olyan volt, mint valami virtuális balett. Bevallom, leginkább ez nyerte le a tetszésem, ám ebben sem láttam semmi célravezetőt. Mikor megkérdeztem, miért csinálja, mit akar ezekkel kezdeni, megvonta a vállát, és lelkesülten tovább magyarázott. A következő kísérlete tűnt a legérdekesebbnek. Noha ekkor már kapkodtam a fejem. Szövegeket kezdett manipulálni. Először összeszedte az összes fellelhető úYe/c/ra-fel dől gozást. Az olvasó pedig minden jelenet előtt választhatott a lehetőségekből, hogyan alakuljon tovább a történet. Eszerint következhetett Szophoklészre Euripidész, Bornemisza vagy Hoffmanstahl. Az előkészületei persze soká tartottak, hiszen minden variációt ellenőrizni kellett, kihúzni a szövegekből azokat a részeket, amelyek ellentmondhatnának valamelyik variáció történetének vagy formájának. Egy dramaturg veszett el benne. Ennek továbbfejlesztett változata volt, amikor meg is rendezte az előadást, ami a szövegvariációkból születhetett volna, az előbb említetthez hasonló grafikus programmal. Egy rendező veszett el benne. Bár elég viccesen festettek a kis bábszerű figurák a virtuális színpadon, melyek kivétel nélkül az ő hangján beszéltek - pláne, ha az elváltoztatott hangján, hogy megkülönböztesse őket. Egyre jobban kezdtek érdekelni a kísérletei, és az, mi minden veszett még el benne, amivé mások idegesítően nagyobb fáradalmak árán válhatnak. A következő
