Irodalmi Szemle, 2011
2011/1 - Ozogány Ernő: A magyar nyelvű tudományos ismeretterjesztés jelene és jövője Szlovákiában (tanulmány)
70 Ozogány Ernő néhány éven belül megkapta ezt a kitüntetést. Már az első nap kitört a botrány, amikor az iijú nemzedék tagjai: Werner Heisenberg, Paul Dirac, Louis de Broglie és a hozzájuk csatlakozó Erwin Schrödinger bemutatták a kvantummechanika eredményeit. Legnagyobb meglepetésükre épp példaképük, a kvantumhipotézis megalkotója, az „öreg” — mindössze negyvennyolc éves! - Albert Einstein lesöpörte elméletüket az asztalról. Csakhogy az iijakat kemény fából faragták, és másnap reggelre matematikailag bebizonyították igazukat. Ez a birkózás csaknem három évtizeden át, Einstein haláláig tartott: a kvantummechanika minden új felfedezését megcáfolta, amit követett a fiatalok újabb bizonyítéka. Nem csoda szellemi vezérük, Wolfgang Pauli reakciója: amikor egy alkalommal az újságok megírták, a fizika legújabb eredményeit csak hárman értik a világon, visszakérdezett: „Ki a másik kettő?” Az ilyen és hasonló helyzetek hatására az írott és elektronikus sajtóban kialakultak azok a rovatok, illetve műsortípusok, amelyek segítségével a megfelelő információk eljutottak az érintettekhez. Hogy mennyire szükség volt erre a tevékenységre, arra a legjobb példát a jelen nyújtja: annak ellenére, hogy még a vízcsapból is a tudásalapú társadalom kiépítésének szükségszerűsége folyik, az érettségiző diákok döntő hányadának meg sem fordul a fejében, hogy természettudományos vagy műszaki pályát válasszon. Többek között azért, mivel immár két évtizede egyre csökken az ismeretterjesztés ázsiója. Annak ellenére, hogy az utóbbi emberöltő folyamán tájainkon is megjelent egy nemzedék, amely nemcsak itthon, hanem Magyar- országon is sikert arat könyveivel. Már ha van pénz a megjelentetésükre. Negyedfél évszázaddal ezelőtt, amikor Prágából hazatértem, az ismeretterjesztés felfutó ágában volt: mind a Hétnek, mind az Új Szónak volt tudományos rovata, sőt, Természet és Társadalom néven havi kiadvány is megjelent. Ez utóbbinál némi hátrányt jelentett, hogy a szlovák Príroda a spoločnosť mutációjaként adták ki, így magyarul írt cikket csak akkor közölt, ha azt szlovák verzióban is leadta a szerző; ez okozott ugyan némi kényelmetlenséget, de nem jelentett legyőzhetetlen akadályt. A múlt század hetvenes évei annyira kedvezőek voltak az ismeretterjesztők számára, hogy - nevével némiképp feleselve - még az Irodalmi Szemle is publikálási lehetőséget biztosított számukra. A kedvező fogadtatás két fiatal szerkesztőnek, Varga Imrének és Tóth Lászlónak volt köszönhető, akik írásainkat szívesen fogadták. A helyzet Magyarországra távozásukkal változott meg. De még előzőleg volt idejük javasolni, hogy kötetben is jelentessük meg írásainkat. Mi az 1980-as években éreztük elérkezettnek erre az időt, amikor is kiderült, hogy a döntéshozók másképp gondolják: a Madách Kiadó vezetése azt válaszolta, hogy ők irodalommal foglalkoznak, így javaslatunkat adjuk be a Tankönyvkiadónak, ahonnan azzal az indokkal utasítottak el bennünket, hogy forduljunk a Madáchhoz. A mű címe is a korabeli közviszonyokat tükrözi: Kárpát-medence tudománytörténeteként jelent volna meg, nehogy a hatalom megneszelje, hogy a magyar tudósokat kívánjuk bemutatni. Nem sokkal korábban ugyanis volt alkalmunk megtapasztalni a cenzúra működését, amikor Blaskovics József Rimaszombat a török fennhatóság korában című
