Irodalmi Szemle, 2011
2011/8 - SZEMLE - Szalay Zoltán: Elnyomatások, megaláztatások, újrakezdések (Deres Kornélia: Szőrapa-, Miklya Anna: A hivatásos-, láncú Laura: Szeretföld)
78 SZEMLE lógatott. A szerző saját bevallása szerint is kevés verset ír, s azt a keveset is rendesen megrágja, soká szerkesztgeti, a pepecselős fajtából való. A kötet hosszú éveken keresztül készült, már 2008 legelején publikált néhány különösen fajsúlyos darabot a szerző a litera.hu-n, Kemény István ajánlásával. Abból a nyolc versből négy került bele e kötetbe, másik kettőből pedig egyet rakott össze a szerző. Mindegyik szöveg átment azonban változásokon, csiszolódott, nemegyszer a cím is módosult. Mindezen alakulgatások ellenére már a 2008-as szövegeken meglátszik a későbbi kötet íve, s Kemény István fejtegetése, mely szerint a versekben egy család legfiatalabb tagja mondja el a család széthullásának történetét, érvényes kiindulási pont lehet a kötet elemzésekor is. A kötet címe rögtön többféle értelmezési irányba vihet el bennünket. A hátlapon olvasható ajánlás - megint csak a szakavatott Deres Kornélia-kuta- tó Kemény István tollából - eligazít bennünket afelől, hogy a szőranya egy majomkísérlet során alkalmazott eszköz volt, amely tulajdonképpen a pótszülő szerepét töltötte be, s ennek módosításából képződött a „szőrapa” mint kifejezés. Ez a vonal tehát a szőr, szőrme kifejezések melengető, oltalmazó jelentés- tartalmát helyezi előtérbe. A szó maga azonban erős asszociációt kínál fel a „szőrösszívű” kifejezésre is, s a „szőrösség” egyáltalán mint valami állatias, primitív idézödhet fel. A „szőrapa” tehát eleve felkínálja az apa = barbár elnyomó képletet, már a kötet fellapozása előtt. (A könyv bemutatóján, 2011 .június 10-én a budapesti Nyitott Műhelyben a műsorvezető Tallér Edina utalt rá, hogy két hasonló című verseskönyv is megjelent az utóbbi időben, mégpedig Peer Krisztián Szőranya, illetve Ayhan Gök- han Fotelapa című kötete. Deres Kornélia elmondta, s ezt a válaszát rokonszenves megfontolásként értékelhetjük, tudatos döntés volt, hogy ennek ellenére a Szőrapa címet válassza, mert az említett két könyv hasonló címe mögött teljesen más koncepció állt.) A könyv maga három ciklusból épül fel: Pedig apa\ Az üvegház vége; Pedig dehogy’. A leghosszabb s talán a legkompaktabb az első ciklus, amely egy miniuniverzumot épít fel, egy torz mitológiát, amelyben furcsa szörnyalakok kísértenek, ártalmatlanságukban is ártó, robusztus kísértetek. Szorongásosság és lelkendező könnyűség váltogatják egymást, mint egy csodálatosan hullámzó gyermeki lélekben; megfér mellettük még a cinikus, mindennel leszámolni kész humor is. A fény összegyűrődik, lóg a szárítókötélről, valakik kifeszítik. Nem csoda, hisz üvegházak épülnek körös-körül, amelyek összevissza csócsál- ják a fényt. A szürreális színtéren pedig szürreális figurák jelennek meg. Bizonytalanul, tapogatózva szembesülünk az apa mindenhatóságával: „Aztán egy idő után rövidebbek / lettek az évszakok, arra gondoltam, / biztos apa keze lehet ebben is” (Bevitte magával, 8.), illetve: „Csak ö tudta biztosra, / mikor van este” (Villany, 16.). A „biztos” mint szó mindig apa kezében van. A történet elbeszélője képtelen igazán megszólítani ezt a távoli, idegen, megközelíthetetlen apát, csak bámulja, de képtelen szóhoz jutni.
