Irodalmi Szemle, 2011
2011/8 - VÁLTOZÁS, VÁLTOZATLANSÁG - Filep Tamás Gusztáv: Adatszerűség, empátia (jegyzet G. Kovács Lászlóról)
68 Filep Tamás Gusztáv már nem mindennapos jelenség, hogy senki sem hallhatott tőle egyoldalú vagy szimplifikáló véleményt olyan cseh és szlovák munkákról sem, amelyek enyhén szólva nem hízelegnek a magyaroknak. Ami nem jelenti azt, hogy ne nyilatkozott volna metsző iróniával vagy megsemmisítő szarkazmussal olyan megnyilvánulásokról, amelyek ezt érdemelték. A kisebbségkutatás szempontjából nagy veszteség, hogy a műfordítói munka letérítette őt eredeti pályájáról, akármilyen fontos eredményeket könyvelhet is el e másik területen. Kicsit büszke vagyok rá: kétszer is szerepem volt abban, hogy egy időre visszatérjen a kiindulóponthoz. Két alkalommal fogtunk közös munkába. Ezeket a könyveket bizonyára nem illik módfelett dicsérnem, de az ő szerepéről érdemes egy-két szót szólnom. 1993-1994-ben összeállítottuk Szvatkó Pál, az első kisebbségi korszak egyik legjelentősebb szlovenszkói esszéista-közírójának válogatott kötetét, amelyhez - a szlovákiai magyar könyvkiadás szokásaihoz képest nem megszokott módon - talán négyszáz jegyzetet készítettünk (ez, A változás élménye föcímü Szvatkó-kötet elég gyakran hivatkozott munka lett). Több mint tíz évvel később együtt írtunk monográfiát Rákos Péterről, az irodalomtudós-müfordí- tóról, a prágai egyetem magyar tanszékének egykori vezetőjéről. Eltérő módszerrel dolgoztunk, s nem is használtunk azonos nyelvezetet, a külön-külön kidolgozott fejezetek, sőt, azon könyvegységek is, amelyeknek előre elhatárolt szövegdarabjait külön-külön írtuk meg, amint magam is meglepődtem, csont nélkül illeszkedtek egymáshoz, ezzel ellentétes élményről a könyv olvasói sem számoltak be (legalábbis nekünk). Egyetlen történelmi terminus használatában volt köztünk (rövid) vita; illetve nem is vita, csak tisztázódnia kellett az álláspontoknak. Valamelyik írásomban azt állítottam, hogy egy közismert fogalmat általában szakszerűtlenül használ a tudomány — s ö éppen ennek a fogalomnak más jelentést tulajdonított, mint én. Nem is lett volna ez baj, ha a kettőnk nevével megjelent könyv egyes szövegrészeinek szerzőségére vonatkozóan támpontot tudtunk volna adni az olvasónak; ennek hiányában esetleg rajtam kérhették volna számon a következetlen fogalomhasználatot. Megkértem hát, hogy tekintsen el e szónak az adott szöveghelyen való használatától. Ebben is nagyvonalú volt. Úgy emlékszem egyébként, hogy a munkák felosztásánál bizonyos rá jutó feladatokról szinte becsületszóra állította, hogy képtelen megoldani őket, mert nem járatos azokban a kérdésekben. Aztán másnapra hozta a precíz, szakszerű, okadatolt szöveget. Máskor is észrevettem, hogy igen kontemplativ; néha nagyon gyorsan kontemplál. A cseh és a szlovák nyelvből nemcsak az egyik legjobb műfordítónk: Magyarország egyik legmegbízhatóbb szinkrontolmácsa is. Többször láttam e munka közben, hallottam őt szlovák, s talán cseh politikusok, közéleti személyiségek szavait is fordítani ünnepélyes spontaneitással. Melyikünkre jellemzőbb, rám-e, vagy rá, hogy e potentátok nevére - lehettek akár szakmájuk kiválóságai is - már nem emlékszem, a tolmács stílbravúrjaira azonban igen. Nemegyszer volt olyan érzésem, hogy a sokszoros, több menetben formálódó körmondatok az ő fejében már