Irodalmi Szemle, 2011
2011/8 - TALÁLKOZÁSOK A SZÖVEGTENGERBEN - Benyovszky Krisztián: „ ...kezded éppen olvasni ” (tanulmány Italo Calvinóról)
54 Benyovszky Krisztián boltba, hogy kicserélje. Ezután kezdődik csak el valódi kálváriája, hisz további kilenc alkalommal kell majd átélnie, hogy az olvasott könyv nem az, aminek gondolta, s hogy a folytatás nem folytatás, hanem egy új kezdet. Marie-Laure Ryan nagyon találóan a „frusztrációval terhes belemerülés meséje”-ként jellemezte az olasz szerző művét, mondván, hogy „mihelyt egy fiktív világ elkezd alakot ölteni és megszilárdulni az olvasó körül, az illetőt száműzik belőle, és újra kell kezdenie az egészet egy új könyvvel”.6 A főszereplő olvasási tapasztalatát tehát a belemerülés és a kizökken(t)és dinamikája határozza meg, és ugyanez mondható el a mindenkori olvasóban lejátszódó esztétikai élményfolyamatokról is. Ennek a mozgásnak különféle megnyilvánulási formái fedezhetők fel mind az elsődleges (Olvasó világa), mind az annak alárendelt másodlagos fikciók (beágyazott regénykezdetek) szintjén. Miközben sorra veszem őket, olvasói galériánk tagjai is új arcukat mutatják majd felénk. Maradjunk még egy gondolat erejéig Olvasó csalódásokkal teli regényes kalandjainál. Hősünket kezdettől fogva a kíváncsisággal párosuló vágy hajtja; nem akar mást, mint befejezni a megkezdett könyvet. A folytatások hajszolása következtében viszont egyre inkább eltávolodik az élvező, laikus olvasó pozíciójától, s a rendszeresen megszakadó történeteket kénytelen számára addig ismeretlen, idegen szempontokból is szemügyre vermi. A „valódi”, „eredeti” regény utáni nyomozás felér számára egy filológiai gyorstalpalóval: szerkesztőkkel, irodalomprofesszorokkal, kritikusokkal, fordítókkal, cenzorokkal kerül közvetlenül vagy közvetve kapcsolatba, számos, az olvasás természetére és az irodalmi intézményrendszer működésmódjára vonatkozó ismerettel gazdagodik. Sikerül betekintést nyernie írói, fordítói, szerkesztői műhelytitkokba, megtudja, hogyan lesz a kéziratból könyv, s hogyan válik az elméleti reflexió és kritikai analízis tárgyává (olykor ürügyévé). Észrevétlenül maga is beavatottá válik. Ami azt jelenti, hogy, ha nem is lesz szakmabelivé, naiv/természetes/primitív olvasói ártatlanságát elveszíti. Talán nem visz- szavonhatatlanul, de a későbbiekben minden bizonnyal meg kell majd küzdenie azért, hogy az újjonnan szerzett olvasói reflexektől elvonatkoztatva tudja élvezni a regényeket. Személyében egy olyan nevelődési folyamatnak lehetünk a tanúi, amely Cavedagna doktor vágyódásátjuttatja eszünkbe. Amikor találkoznak, a mindentudó szerkesztő leplezetlen örömmel fordul a „csak olvasó”-ként bemutatkozó Olvasó felé („O, csakugyan? Bravó, derék, ennek igazán örülök! - S ahogy feléd fordul, tekintetéből őszinte rokonszenv és hála sugárzik. - Boldoggá tesz! Valójában olvasóval egyre ritkábban találkozom...” (103-104.), mert valamikori önmagát látja berme; nem tudhatja, hogy a fiatalember már távolodóban van ettől az állapottól. Kettejük kölcsönviszonyában a laikus és a hivatásos olvasásmód közti vált(ogat)ásként jelenik meg a belemerülés és kizökken(t)és dinamikája. Calvino regényének egyik zavarbaejtő narratív stratégiája a szöveg materia- litásának időnkénti jelzése, mely szintén elidegenítő, azaz kizökkentő hatást kelt, mivel ellehetetleníti Olvasónak — és rajta keresztül a szövegen kívüli, reális világ
