Irodalmi Szemle, 2011

2011/8 - TALÁLKOZÁSOK A SZÖVEGTENGERBEN - Benyovszky Krisztián: „ ...kezded éppen olvasni ” (tanulmány Italo Calvinóról)

....kezded éppen olvasni”

51

A paranoiás olvasó

„Meggyőződésem, hogy a világ mondani akar nekem valamit, üzeneteket, felhívásokat, jeleket küld” (58.). Ezzel a naplóbejegyzéssel indul г Fölébe hajolván a meredélynek című, fentebb már említett regény. A mondat kiválóan tükrözi szerzőjének nemcsak a lejegyzés pillanatában aktuális lelkiállapotát, hanem általános beállítódását, a külvilág dolgaihoz és eseményeihez való hozzáállását is. A névtelen naplóírót a kódfejtés izgalma tartja fogva, bármit tapasztal is maga körül, legyen szó a leghétköznapibb dolgokról, előbb vagy utóbb azok mögöttes, rejtett értelmének feltárásába kezd. Folyamatosan az az érzése, hogy a világ titkos rendje ad hírt magáról, csak ő nem képes e jelek nehezen megragadható üzenetének lefordítására. Főként azok sokértelműsége és ebből eredő értelmezésbeli nyitottsága bénítja meg. Mások szavaiban, gesztusaiban, előkerülő tárgyakban, körülötte zajló történésekben titkos üzeneteket sejdít; megérinti azok fontossága, de verbalizálásukra és kommunikációjukra már kevésnek érzi magát: „Némelyik nap mindent jelcntéstelinek látok: megannyi üzenetnek, melyet nehéz lenne másokkal közölnöm, meghatároznom, szavakba foglalnom, de amely épp ezért döntő fontosságúnak tetszik. Jelek vagy jóslatok - engem illetnek s egyúttal a világot; s nekem nem a lét külső eseményeiről szólnak, hanem arról, ami belül történik, a mélyben; a világnak pedig nem egy-egy részletére vonatkoznak, hanem az egész mikéntjére. így hát megérthetik, hogy nehezen tudok beszélni róluk, épp csak utalhatok rájuk” (58-59.).

Egy olyan férfiról van szó, aki a világot szövegnek tartja, vagy legalábbis értelmes szövegként igyekszik olvasni azt. Valamiféle értelmezői kényszer munkál benne, ami egyrészt szellemi éberséggel és éleslátással, másrészt a szembeötlő motívumok iránti vaksággal jár együtt: miközben képes kapcsolatokat (párhuzamokat, hasonlóságokat, egyenértékűségeket) felfedezni látszólag különnemü történéselemek között, nincs szeme a nyilvánvaló dolgokra. Amikor a tengerparton rajzolga- tó Zwida kisasszony - női vonzerejét kihasználva - arra kéri meg őt, hogy szerezzen be neki egy vasmacskát, majd egy hozzá tartozó hosszú horgonykötelet is, fel sem merül benne, hogy egy szökési kísérlet előmunkálataiba vonták be körmönfont módon. Flelyette rögtön rejtett üzenetekre kezd gyanakodni, s a tárgyakat megfejtendő jelekké szublimálja: „Tudtam: a tárgy üzenetet tartalmaz számomra, amit meg kell fejtenem; vasmacska: arra buzdít, hogy kössem le magam, kapaszkodjam bele valamibe, vessek horgonyt, fölhagyva hullámzó életmódommal, felületen való imbolygásommal. Ám egynémely kétség is férhet ehhez az értelmezéshez: a buzdítás úgy is szólhat, hogy szedjem fel a horgonyt, s hajózzam ki a nyílt tengerre. A kúszóvas formájában, a tengerfenék szikláin elvásott négy tömpe fogban volt valami, ami arra figyelmeztetett, hogy nincsen döntés fájdalom és bánat nélkül” (67.). A férfi még akkor sem kapcsol, amikor a Hajósok Boltjának tulajdonosa a szökésben játszott esetleges közreműködésre hivatkozva megtagadja a kért áruk kiadását. A „szökés“ szó hallatán nem a közeli börtön jut először eszébe, hanem saját