Irodalmi Szemle, 2011
2011/8 - TALÁLKOZÁSOK A SZÖVEGTENGERBEN - Benyovszky Krisztián: „ ...kezded éppen olvasni ” (tanulmány Italo Calvinóról)
„..kezded éppen olvasni 47 Nem csoda, hisz hány olyan könyv van, ami ilyen - azóta már legendássá vált- mondatokkal indul: „Italo Calvino új regényét, a Ha egy téli éjszakán egy utazói kezded éppen olvasni. Engedd el magad. Szedd össze magad. Száműzzél most minden egyéb gondolatot” (5.). S hány olyan, melynek első fejezete arról szól, hogy mi, megszólított olvasók miképpen is jutottunk (juthattunk) a kezünkben tartott példányhoz? Amiről aztán a történet szerint csakhamar kiderül, hogy nem is Calvino müve, hanem egy lengyel író alkotása, illetve valószínűleg az sem, hamarább egy elveszett mü töredéke, vagy egy azóta kihalt nyelven írott regény fordítása, esetleg közönséges hamisítvány... Nem folytatom. Aki olvasta az olasz szerző lebilincselő müvét, az tudja, hogy a számozott fejezetekből kibontakozó történet nagy részét különféle könyvek és kéziratok - eredetik, hamisítványok, valódi és álfordítások, hibás példányok - utáni hajsza teszi ki. Ami rögtön felveti a következő fontos kérdést a regénnyel kapcsolatban: Szükséges-e, hogy végig pontosan átlássuk c páratlanul izgalmas fdológiai oknyomozás minden láncszemét és kanyarulatát vagy hagyjuk magunkat sodortatni az árral, s ha úgy adódik, nyugodtan veszítsük el újra és újra a fonalat? A műből idézve: „az intellektuális boncolgatás” vagy a „primitív olvasás” (99.) stratégiáját részesítsük előnyben? A jó az, hogy bármelyik mellett döntünk is, az élvezet garantált. Az Utazó, Calvino más műveihez (Láthatatlan városok, Az egymást keresztező sorsok kastélya) hasonlóan bonyolult, ugyanakkor precíz megszerkesztettségével tűnik ki. Nem egy rendszerező hajlamú irodalmárt indított már arra, hogy táblázat, algoritmus vagy ágrajz segítségével próbálja meg átláthatóbbá tenni a szöveg narratív struktúráját. (Tegyük hozzá, hogy a mü megjelenése után fél évvel, egy kritikára reflektálva, maga a szerző is készített valami hasonlót Se una nőtte d 'inverno un narrátoré - Ha egy téli éjszakán egy elbeszélő címmel;1 majd később, Greimas szemiológiai képletét felhasználva, még egyet.2) Ilyen fokú vagy ezt valamilyen mértékig is megközelítő egzaktságot nem ígérek. Ettől szerényebb céljaim vannak. Ann a kérdésre próbálok meg választ adni, mi az, ami e különféle műfajokat és irodalmi beszédmódokat sűrűn váltogató regény egyik, kiemelt fontosságú közös nevezője lehetne? A felfedezés értékű, bombasztikus kinyilatkoztatás helyett egy újabb közhelyszerű állításra futja csak: az Utazó az olvasásról szól, arról, hogyan, milyen körülmények között, milyen ösztönzések hatására és milyen szándékoktól vezérelve olvasunk- nemcsak (szépirodalmi) szövegeket, hanem, ezek analógiájára, embereket (arcokat, gesztusokat) és eseményeket is. Jóllehet nagyon is adná magát, a regény első és utolsó előtti fejezetében található szellemes könyv- és olvasástipológiai katalógus ismertető elemzésétől ezúton eltekintek, akárcsak Olvasó és Olvasónő kapcsolatának alakulástörténetétől is. S nem foglalkozom Silas Flanery naplóbejegy-zéseinek befogadáselméleti tanulságaival sem (ezen alapul H. R. Jauss klasszikus elemzése).3 Reflexióimat arra alapozom, amire csak a regény harmadik, a magyar fordítást immár az eredetivel együttfuttató olvasásom során figyeltem fel: hogy szinte minden fejezetben találkozunk legalább egy olyan szereplővel, aki egy sajátos, a
