Irodalmi Szemle, 2011
2011/8 - TALÁLKOZÁSOK A SZÖVEGTENGERBEN - Gál Sándor: Feljegyzések elmenőben (2009) V. (napló)
GÁL SÁNDOR Feljegyzések elmenőben (2009) V Augusztus 2., vasárnap. Nem új, de nem is régi tapasztalat, hogy a feledékenység miatt ugyanazt az utat többször is be kell járnom. A kérdés az, hogy öregségem e többletkényszerének mi az oka-magyarázata?! Lehetséges, hogy a szellemi elfáradás folyamatosságának a része? Vagy a figyelem és a belső fegyelem hanyatlásának a következménye? Nem tudom. De az biztos, hogy roppantul kellemetlen ennek a folyamatnak a megléte - tudása! -, nemkülönben megélése. Általa és benne mintha elveszne a cselekvés biztonsága és az abban való hit. Egyre inkább azt érzem, hogy véglegesen magamra maradtam mindazzal szemben, ami még az én időm része... Valamikor régen, jó harminc évvel ezelőtt írtam le, hogy az embernek meg kell élnie a saját halálát is. Úgy tűnik fel előttem, hogy elkövetkezett ennek az ideje.... Csak legyen elviseléséhez erő, méltóság és kitartó fegyelem!... Augusztus 4., kedd. Csak röviden: közepes nap, zömmel kinti munka, meg egy kevés másolás. Több telefonálás az Esték és hajnalok újrakiadásának dolgában. És - s ez meglepett - meghívást kaptam az Anyanyelvi Konferencia sátoraljaújhelyi tanácskozására. De aligha lesz rá időm, hogy elmenjek! Miért is mennék? Hiszen Komáromban bebizonyosodott, hogy nem az ügy a fontos, hanem a pénz! Ott és akkor K. A. be akart perelni — becsületsértés végett. Azóta kiderült, hogy az Anyanyelvi Konferenciát a saját vállalkozásának - nagyon jól jövedelmező vállalkozásának tekintette. Most őt is meghívták ugyanerre a tanácskozásra. Hát - egyebek mellett - én ezért nem megyek oda. Augusztus 5., szerda. Nagyon fáradt vagyok, és nagyon levert. Fájdalmaim vannak, s az étel se ízlik. Nem tudok mit kezdeni magammal, azzal a mozgó egészszel, aki — vagy ami? — még én volnék. Elhihetővé kezd válni előttem, hogy van egy pont, amelyen túl a halál a megváltást jelenti. Nem jó ezt tudni, de nem tudni feltehetően rosszabb az előbbinél. Azt hiszem, hogy ebben a mostani küzdelemben iszonyúan egyedül maradtam - szemben mindennel, ami elkövetkezik az időben. Augusztus 6., csütörtök. Odakint erős szél fúj, tépdesi a megmaradt orgonabokrok ágait. Távolabb a Kanyapta partján ugyanez a szél a jegenyenyárfákat szaggatja. Itt a verandán pedig a hallgatás, a befelé nézés pillanatai követik egymást. Tegnapi gondjaim-gondolataim annyit változtak, hogy a fájdalmak ma elkerültek. Meg az az öröm is erősített, hogy Görömbei Andrisék - Zakopanéba menet - meg
