Irodalmi Szemle, 2011

2011/8 - TALÁLKOZÁSOK A SZÖVEGTENGERBEN - Mizser Attila: Lovasiskola (tanulmány Hajnóczy Péterről)

18

Mizser Attila

mellett ott állt a hasznos ásványi anyagokat tartalmazó szikvizes palack” (64-65.). Egy helyen a következőket olvashatjuk: „Ő viszont, talán, hogy elviselje valahogy Krisztina éneklését, egy füzetre gondolt, amelyben különféle újságokból kivágott cikkek és főként képek voltak olvashatóak és láthatók; különösen egy képre emlékezett a lány klimpírozását hallgatva: a kép alá írt szöveg csupán eny-nyi volt: Fejvadászok Malaysiában. A kép egy géppisztolyt vagy más lőfegyver csövét megragadó egyenruhás katonát és egy civil öltözéket viselő férfit ábrázolt, amint hajánál fogva egy levágott emberi fejet tartanak” (33.).

Ezek a kitérők minden esetben a történések értelmezését árnyalják, Krisztina éneklése és a fotó témája valamiképp apokaliptikus jóslatként szerepel: míg az olvasó a cselekmény szálait próbálja követni, és ezáltal megoldást találni a regény dilemmájára, addig a vendégszövegek kollázsszerü mozgatása révén a mü végére megrajzolódik a pokol: „Végül a halott várost látta. Nemcsak látta: de ott bolyongott a mustársárga házak, félig és teljesen összeomlott házak labirintusában; Á.-t, a feleségét kereste. A menedéket nyújtó szoba, az íróasztal, az óra, a rejtett és el nem rejtett üvegek szintén eltűntek, érezte, mindörökre. [...] A férfi valahogy tudta, hogy az ismeretlen várost egykor perzsák lakták, és egy háború százharminc évvel ezelőtt pusztította el” (100—101.). A tapasztalat váratlan módon nem az írás kohéziója során bomlik ki, a tapasztalat épp az, ami az íráson túl - a montírozott szövegegységek mentén keletkező résben - van, amit a regény elbeszélőtechnikája már nem képes megmutatni, és amely az időkezelésén is túlmutat. Az írás vége ez a felismerés: a perzsa város látomásának első említését követően mintegy változik a keret- történet ritmusa: „Cigarettára gyújtott, és csak félig itta ki a borral telt poharát. Most nem remegett a keze, bár verítékezni verítékezett, s szíve aritmiásan ütött. Kezében tollal spirálfüzete fölé hajolt” (105.).

Az írás tétje épp az, ami a kvázi „sztori”, cselekmény, ami az elbeszélhető után történhet. A reklámtechnika klippes vágása, a sokféle szövegegység montíro- zása adja a lehetőséget, hogy a mü felmutassa a jelenéseket, és mindez megelőlegezi a nagy allegóriát-panorámát, amely a címadó fejezet képe. Azonban abban a pillanatban, amikor a befogadás a szövegszerveződés helyett a szövegen túli, látvány és látomásvilág mintázatára helyezi a hangsúlyt, új elrendezésben, fényviszonyok között tárul fel a struktúra. A kollázs/montázs funkciói közül itt már nem annyira az egymás utáni egységek illesztésének, a képsor narratív, elbeszélő, kifejtő lehetősége hangsúlyos, amely a szöveg lineáris és totalizáló olvasásában nyújtana segítséget; nem is a hős lelkivilágának letapogatása a montázs célja, ami például a látomások és asszociációk regénybeli vizsgálatánál fontos lehetne a befogadó számára. Az új olvasatban a montírozás az analógiákat és ellentéteket felvillantó jellegében nyeri el jelentését." Az ismétlődő képek kiemelkedő jelentőséggel bírnak, a jelentés konstituálódásában vesznek részt. Ezek egyike a halott perzsa város képe, amely a mű végén olyan impresszióval együttesen jelentkezik, amely szintén szerepelt már korábban. A Krisztinával való megismerkedésről a következőket olvashatjuk: „Le