Irodalmi Szemle, 2011
2011/8 - TALÁLKOZÁSOK A SZÖVEGTENGERBEN - Mizser Attila: Lovasiskola (tanulmány Hajnóczy Péterről)
Lovasiskola 13 szöveg hiátusai, amelyek folyton egy másik szöveg elodázásáról, a két szöveg közötti temporális eltolódásról adnak hírt, milyen célt szolgálnak, pontosabban, a kérdés számomra az, hogy a kisregény retorikai struktúrájának vizsgálata hogyan segít hozzá a szöveg tétjének felfedéséhez. A történet tulajdonképpen az írás lehetetlenségéről szól: már az első oldalon nyilvánvalóvá válik, hogy a kezünkben tartott mü vendégszövegek, intertextusok összessége, és - az elbeszélő megnyilvánulásai szerint - nem azonos azzal a szöveggel, amelynek íródása állandó témaként van jelen. Vagyis, tulajdonképpen nemcsak két, hanem jóval több, meghatározhatatlan számú szövegről van szó, amelyek mintegy palimpszesztként, egymáson áttünve, egymást kiegészítve, felülírva alkotják a koipuszt: „Most részegsége alatt írt feljegyzéseit lapozgatta, és azt a kétszázhetven gépelt oldalt, amelyről tudta, hogy el kell dobnia, legfeljebb egy-két bekezdés és néhány mondat, amit használni tud. »Három év munka.« Már nem sajnálkozott az elfecsérelt időn, csak megállapította a tényt” (7.). A regény tipográfiája is jól érzékelhetően utal a szövegek idegen származására: az idézőjeles vendégszövegek mellett gyakran szerepelnek idézőjeles-kurzivált helyek (egy-egy mondat, rövid bekezdés), amelyek többnyire egy belső monológ fragmentumai, és sok esetben a narrátor-elbeszélő főszöveghez való viszonyát jelölik. Akiszólások vonatkozhatnak a beszélő-narrátor vegetatív működéseire, testi szükségleteire, amelyek egyúttal a szöveg íródásának körülményeiként, vagy épp az írás ellehetetlenülésének okaiként is azonosíthatók: „»A. Ma elfelejtette bevetetni vele az Anticolt. Es tegnap is«” (13.). Ezek a narratív gesztusok látszólag a szöveg kiteljesedését segítik elő: úgy tűnik, mintha újabb és újabb szegmensek, a valóságra, a beszéd(írás)helyzetre, a kontextusra vonatkozó információk birtokába jutnánk. A vendégszövegek sokszor multi- vagy intermediálisak, például hangzó szövegek - slágerek, drámai monológok, idegen nyelvű korpuszok - jelölői illeszkednek a törzsszövegbe. Ezekre jellemző, hogy nemcsak a mü egészén belül rendezik át a szöveg meghatározhatóságának feltételeit, hanem egyúttal a szöveg hatáskörén kívülre helyezik a fókuszt: feltételezzük, hogy a különböző töredékek értelmezése közelebb visz a mondanivalóhoz, hogy végül ki tudjuk rakni a hiányzó, folyton emlegetett szöveg mintázatát. Ilyen olvasói reményekre ad okot az a Hamletre utaló „talált szöveg”, amely jegyzetként szerepel, kikülönülve a törzsszövegből, és egyértelműen hangzó szövegként azonosítható: „Egy eszelős hang Fortinbras szavait hadarta a fülembe egyre gyorsabban, mintha tompítani akarta volna a másik hadaró hangot, amely arra buzdított: ugorjak ki az ablakon, de lehet, hogy nem akart semmi mást, mint nyomorúságomat gúnyolni és csúfolni” (11.). Azonban a sokféle eredettel bíró szövegek - amelyek között orvosi szakszöveget, apróhirdetést is találunk - funkcionalitása, motiváltsága rejtve marad az olvasó előtt, és olyanfajta tudást jelent a világról, mintha - Foucault kifejezésével élve — a valóságot leképező, mintázó diskurzusok, formák, reprezentációk2 véletlenszerűen kerülnének egymás mellé, nem pedig érintkezésükben, összefonódásukban. Az egymásba illesztett vendégszövegek ezért olyan sajá-
