Irodalmi Szemle, 2011
2011/1 - Lacza Tihamér: Minerva kalitkába zárt baglya. A magyar nyelvű ismeretterjesztés lehetőségei a kommunista Csehszlovákiában (tanulmány)
Minerva kalitkába zárt baglya 61 is csak szűkén adagolta az újabb lehetőségeket, és ha túl nagy aktivitást tapasztalt, azonnal közbelépett.2 Az 1950-es években a legégetőbb feladat a szlovákiai magyar iskolahálózat kiépítése, a magyar tanítók és tanárok megfelelő szintű szakmai felkészítése volt. Eközben egyre többen kezdték meg tanulmányaikat a pozsonyi és a kassai egyetemeken, sőt Prágában is fokozatosan 100 fölé nőtt az ott tanuló magyar nemzetiségű hallgatók száma.3 Az egyetemekről kikerült magyarok természetesen elsősorban ipari és mezőgazdasági üzemekben, különböző szintű hivatalokban, egészségügyi intézményekben helyezkedtek el. A pedagógusi pálya is mágnesként vonzotta a frissen érettségizett fiatalokat, miután nagy volt iránta a „kereslet”, ráadásul a nyitrai Pedagógiai Főiskolán az 1960-as évektől kezdve már magyar nyelvű oktatás is folyt. Tulajdonképpen a tanárképzésnek, illetve a „pályaelhagyóknak” köszönhetően fokozatosan feltöltődtek a szlovákiai magyar lapok szerkesztőségei is, amelyek évtizedeken át a szlovákiai magyar szellemi élet műhelyei voltak. Nem szeretném azonban idealizálni ezt a helyzetet, elvégre a kommunista ideológiától átitatott diktatúrában az újságírói munka sok esetben inkább a propaganda eszköze volt, a hiteles és elfogulatlan tájékoztatás legfeljebb a frázisok szintjén megfogalmazott, de igazából számon sohasem kért elvárás volt, s ha akadt, aki szó szerint értelmezte és munkájában alkalmazni próbálta azt, rendszerint kellemetlenségei támadtak egyrészt a feletteseivel, másrészt azoknak az intézményeknek, hivataloknak vagy üzemeknek a vezetőivel, amelyeket az objektivitásra törekedve kedvezőtlen színben tüntetett fel. Az ilyen újságírói vagy szerkesztői munka a jobb érzésű, szakmailag is felkészült és tehetséges értelmiségieknek aligha lehetett perspektivikus a szocialista társadalom építésének „hőskorában”, az 1950-es és az 1960-as években. Jóllehet, a szlovákiai magyarokat, mint állampolgárokat már nem diszkriminálták, a magyar nyelvet azonban igyekeztek a perifériára szorítani, s ebben a tehetségtelen újságírók és szerkesztők akarva-akaratlanul közreműködtek, hiszen kezdetleges fogalmazványaikkal, nyelvtani hibáktól hemzsegő, a pártzsargont gyakran alkalmazó cikkeikkel szinte megfertőzték az olvasók addig egészségesnek mondható nyelvérzékét. A primitív szövegek eleve sekélyes és sematikus gondolkodásmódot sugalltak, s ebben a szegényes szellemi közegben talán fel sem vetődött a tudományos ismeretterjesztés igénye. A kommunista párt vezetése azonban felismerte az új műszaki és tudományos eredmények népszerűsítésében rejlő propagandisztikus lehetőségeket, ezért engedélyezte egy magyar nyelvű ismeretterjesztő folyóirat, a Természet és Technika megjelentetését. A rövid életű és csak 18 számot megélt (1952 - 4; 1953 - 14) lapot a kommunista párt hivatalos kiadója, a Pravda Nyomdavállalat gondozta, és többnyire csehből és szlovákból fordított cikkeket közölt. 1954 januárjában indult a Tudomány és Technika folyóirat, amely évente tízszer jelent meg, felelős szerkesztője Dósa József (László?) volt. Kiadójaként a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságát jegyezték, a periodikumot a prágai Mladá fronta Lap- és Könyvkiadó jelentette meg. A lapot annak idején magam is olvasgattam, és emlékeim szerint nemcsak fordításokat, hanem eredeti írásokat is közölt.
