Irodalmi Szemle, 2011
2011/7 - IDENTITÁS, HUNGAROLÓGIA - Filep Tamás Gusztáv: Zsidó magyarok a két világháború közötti csehszlovákiai magyar közéletben (tanulmány)
62 Filep Tamás Gusztáv amelynek kísérőjelensége volt Szlovákia - akkori terminussal - gyarmatosítása, iparának leépítése, a tarifák és az adókivetés aszimmetrikus volta. A megszállást követő sortüzek, hazaárulási perek, majd a besúgórendszer működtetése, az internálások és az országból történt kiutasítások - mindkettő zsidó áldozatokkal; az 1910-es és az 1921-es, 1930-as népszámlálások nem is teljesen azonos népességet mértek e vonatkozásban sem, hiszen a megszállás után kitelepülés és kiutasítás révén zsidók is távoztak Magyarországra, másrészt viszont kelet felől nem szűnt meg a zsidó bevándorlás —, a nacionalista földreform, a kormánytöbbség törvénnyel való biztosítása az önkormányzatokban, a városok négy kivételével nagyközséggé való visszaminősítése: mind-mind súlyos tapasztalata volt a zsidóságnak is. Nem mellékes az sem, hogy korabeli magyar értelmezés szerint a kormány a zsidóságot mint nemzetiséget csak a népszámlálásnál ismerte el, viszont a képviselő- és szenátori választásokra vonatkozó rendelkezésekben „önálló nemzetiségi egyéniségüket kifejezetten megtagadta”, a zsidó pártokra leadott maradékszavazatok száma - a kormányra leadott szavazatok számát növelte. Az 1925-ös választásokon az ekkor kormánytámogató szándékot nem tanúsító Egyesült Zsidó Párt, minthogy nem jutott mandátumhoz, majdnem 99 000 szavazattal növelte - szándéka ellenére - a kormány támogatottságát. Ez azok közé az argumentumok közé tartozott, amellyel a magyarok vagy integrálni, vagy koalícióra, együttműködésre bírni kívánták a zsidókat. A kisebbségi nyelv- használat lehetőségét a törvény az adott kisebbség lélekszámának az adott hely, pontosabban az adott bírósági járás összlakosságán belüli százalékarányához kötötte. Ennek folytán veszett el a magyar nyelv hivatalos használatának joga a négy megmaradt város közül háromban, Pozsonyban, Kassán és Ungváron az 1930-as népszámlálás után. A magyar anyanyelvű, de zsidó nemzetiségű polgárság nem lehetett százalékarány-javító tényező, noha Flachbarth Ernő szerint ez is sértette a kisebbségvédelmi szerződésben foglaltakat; a magyar és a német anyanyelvű zsidókat, amennyiben zsidó nemzetiségűnek vallották magukat vagy tartották számon őket, nem számították hozzá a nyelvi jogokat igénylő magyar és német kontingenshez, noha „az ő anyanyelvűk is a csehtől különböző nyelv”. Az egyetlen város, ahol a magyar nyelvhasználat joga megmaradt, Munkács volt, méghozzá kimondottan a zsidóság között végzett agitáció következtében. Igaz, az éremnek van másik oldala is: utólag számon lehetett kérni azt, hogy ha a zsidók közül többen vallották volna magukat magyarnak, nem valamivel húsz százalék fölötti, hanem jóval magasabb lett volna a magyar arány. Az érem recéje pedig az, hogy a népszámlálás után a hatóságok fenyegetésekkel akarták a zsidókat jobb belátásra - azaz a magyar nemzetiség megtagadására - bírni, nyelvvizsgára idézték, megbüntették őket. így sem sikerült a bűvös 20% alá vinni a magyarok arányát.
