Irodalmi Szemle, 2011
2011/7 - ARC - Csanda Gábor: Az arányok rombolásának kéje (tanulmány Szalay Zoltánról)
56 Csanda Gábor A Madárember a rövidke szövegek egyik legrejtélyesebb darabja, zsúfolt képes rémmese, melynek különösségét a fülledt atmoszférája és a cselekmény okokozati összefüggéseinek hiánya közti feszültség adja: nem tudjuk, mi történik, de amit tudunk, az nyugtalansággal tölt el bennünket, miközben ennek az olvasói nyugtalanságnak legvalószínűbben a képzelőerőnk az oka. Egy kisfiú elhagyja biztonságos környezetét egy megtermett idegen férfival, akinek madár van a testére tetoválva. A test és a madár látványának különféle részletei a férfin folyamatosan egymásba keverednek; a test bőrén kirajzolódó madár vérivó madárként is megjelenik; a gyerek a maga bőrén valóságos sebet fedez fel, mely csak azért nem vérzik, mert összeszorítja a sebét; a bőr szó visszaszorulásával egyre gyakrabban említődik a bor; az eltört borosüvegek és a megtört bor szaga közt nyelvileg is erős kapcsolat jön létre. Kétszer is előrevetítődik, mi lesz, ha utat tör magának a sebből a vér: „Szét- omlik az egész nyamvadt cukorbolygó. [...] és akkor majd jöhet az olvadás, olvadhat a sok ragacsos cukor.” Ami utalhat egyszerűen arra a tapasztalatra, hogy a kifolyó vér szirupszerüen alvad, de megképződik a tanító jellegű rémmesék ismert alakja, a cukros bácsi is. Ott áll a gyerek a férfi kalyibája előtt, belépésre készen, de a történet itt véget ér. A Vaktérkép szintén tárca jellegű rövid epizód: két térképész egymástól eltérően látja a titokzatosnak mondott Észak-Pandémiát: egyikük egy várost jelöl be és helyez el a térképen, a másik tapasztalatból tudja, mert járt ott, hogy az a hely teljességgel lakatlan. Jellemző, hogy amelyikük a várost elhelyezi a térképen, az mindent tud róla, mert gyermekkora emlékei kötik oda, s mivel részletesen elmeséli emlékeit, így az ő beszámolóját olvassuk, míg aki valóban járt ott, az a városról semmit sem tud mondani, hiszen nem létezőnek tartja. Egyébként ez utóbbi, a helyszínt beutazó - mellesleg a Tudományegyetem Logikai Tanszékének professzora - adja elő kettejük találkozását s közvetíti a másiknak a városról szóló emlékeit. A szöveg a kötet egészében nyeri el szerepét: önmagán túlmutató kiváló adalék ahhoz a kérdéshez, hogy olvasás közben a fikción belül mit tartsunk igaznak és mit hamisnak. Az Elterelés egy nyelvileg koherens, nagyon frappáns és kedves elbeszélés, melynek vezérfonalát útjelző táblák alkotják. Az odüsszeuszi történetnek az a fajta átirata, melyben a hazatalálást atmoszferikus körülmények bonyolítják: itt egy különösen nagy zivatar. Simon, a főszereplő munka után autóba ül, de a normális körülmények közt félórás utat ezúttal négy óra alatt teszi meg. Bolyongásához, el-el- tévelyedéséhez és kóválygásához a zivataron kívül hozzájárul az is, hogy kénytelen terelőúton haladni, valamint hogy szlovákiai magyar vidéken, vagyis kétnyelvű helységnévtáblákra muszáj hagyatkoznia. Különösen ez utóbbiak, az egyes falvak megnevezése vezeti kiszámíthatatlanul hol a helyes, hol az annak vélt, hol pedig a helytelennek talált irányba; dolgát tovább nehezíti, hogy közeledvén egy-egy községhez, felidéződnek ismerősei és egykori barátai, valamint saját kalandjai, melyek az adott településsel hozhatók kapcsolatba - és a helységnevek ezenközben nem mindig a valós neveket fedik. Fokozatosan az olvasó is eljut oda, hogy elveszti a fona
